Azt hiszem, egyetértünk abban, hogy az állam és a társadalom új modellje felé haladunk. De teljességgel megfejthetetlen, mi ez a modell, vagy milyennek kellene lennie. Úgy látszik, beszélnünk kell arról, milyen a demokrácia manapság, illetve ebben a korszakban. Gondolkozzunk ezekről a következő módon: XXI. századi állampolgárok vagyunk, akik mindent megteszünk, hogy XIX. században létrehozott intézményekkel dolgozzunk, amelyek XV. századi információ-technológián alapulnak. Nézzük meg a rendszer bizonyos jellemzőit. Először is, a rendszer több, mint 500 éve kialakult információ-technológián alapul. Az erre a célra tervezhető legjobb lehetséges rendszerben kevesek hoznak napi döntéseket sokak nevében. A sokak pedig néhány évente egyszer szavaznak. Másodszor: az ebben a rendszerben való részvétel költsége hihetetlenül magas. Vagy sok pénzzel és befolyással kell rendelkezzünk, vagy egész életünket a politikának kell szentelnünk. Be kell lépnünk egy pártba, és végigmenni a ranglétrán mindaddig, amíg egyszer ott nem ülünk annál az asztalnál, ahol a döntések születnek. Végül, de nem utolsó sorban: a rendszernek saját tolvajnyelve van. Jogászok csinálják jogászoknak, és rajtuk kívül más nem érti. Ez a rendszer olyan, melyben megválaszthatjuk elöljáróinkat, de teljesen ki vagyunk hagyva döntéshozatalukból. Mikor az új információ-technológia lehetőséget nyújt nekünk, hogy általában részt vegyünk bármely megbeszélésen, az információ előtti akadályok teljesen elhárulnak, és jobban, mint bármikor, kifejezhetjük vágyainkat és kételyeinket. Politikai rendszerünk az elmúlt 200 évben nem változott, és arra kárhoztat bennünket, hogy elégedjünk meg egy monológ passzív hallgatójának szerepével. Nem meglepő ezért, hogy egy ilyen rendszer csak kétféle eredményre képes: a csendre vagy a zajra. A csend az állampolgárok számára az el nem köteleződést jelenti, egyszerűen a részvétel tagadását. Van az a közhely, miszerint: - tényleg nagyon utálom - mi, állampolgárok természetünknél fogva fásultak vagyunk. Menekülünk a felelősségtől. De vajon kárhoztathat-e valaki, ha nem ugrunk rá a lehetőségre, hogy bemenjünk a centrumba a munkanap kellős közepén, s ott részt vegyünk egy teljességgel érdektelen közmeghallgatáson? Elkerülhetetlen a konfliktus a már senkit sem képviselő és bárminemű párbeszédre képtelen állam és az állampolgárok között, akik egyre inkább önmagukat képviselik. Azután itt van a zaj: Chile, Argentína, Brazília, Mexikó, Olasz-, Francia- és Spanyolország, az USA, mind demokratikus ország. Állampolgáraik hozzáférnek a szavazóurnákhoz. De szükségét érzik, hogy kivonuljanak az utcára, hogy hallassák a hangjukat. Számomra ez olyan, mint a XVIII. századi jelszó, amely megalapozta a mai demokráciák kialakulását: "Képviselet nélkül nincs adózás". Mai korszerű formája ennek a "Nincs képviselet párbeszéd nélkül". Helyet kérünk a tárgyalóasztalnál. Jogosan. De hogy részesei legyünk a párbeszédnek, tudnunk kell, mi legyen a következő lépésünk, mert a politikai részvétel azt jelenti: képesnek lenni az agitációtól továbblépni az építkezés felé. Nemzedékem igen jól alkalmazza az új hálózatokat és technológiát tiltakozások szervezésére. Olyanok szervezésére, amelyek sikeresek voltak tárgysorozatok kialakításában, pocsék törvények elfogadásának meggátlásában, sőt, tekintélyelvű kormányok megdöntésében. Ezekre rendkívül büszkék lehetünk. Egyúttal azonban be kell vallanunk, hogy nem használtuk jól ugyanezen hálózatokat és technológiát saját alternatívánk felvázolására, megegyezés keresésére és partneri viszony kiépítésére hogy azt meg is valósítsuk. Az a kockázat, hogy ezáltal hatalmi vákuum keletkezik, amelyet nagyon gyorsan valódi erővel rendelkező szereplők töltenek be, pl. katonai, vagy erősen eltökélt szélsőséges szervezett csoportok. De a demokráciánk nem abból áll, hogy pár évenként egyszer-egyszer szavazunk, de abból sem, hogy milliókat vagyunk képesek az utcára vinni. Olyan kérdést szeretnék itt fölvetni, amelynek kiemelt fontosságáról meg vagyok győződve: Ha az internet tölti be a nyomtatott sajtó szerepét, akkor miben áll a demokrácia az internet korszakában? Milyen intézményeket kívánunk létrehozni a XXI. század társadalmának? Nem tudom a választ. Nem hiszem, hogy valaki tudná. De szentül hiszem, hogy már nem hagyhatjuk figyelmen kívül a kérdést. Meg szeretném osztani önökkel a tapasztalatunkat, tudásunkat, és remélhetőleg mi is leteszünk valamit az asztalra e kérdés taglalásakor. Két éve argentin barátainkkal azon kezdtünk gondolkodni, "mivel vehetjük rá képviselőinket, választott képviselőinket, hogy képviseljenek bennünket?" Marshall McLuhan valaha kijelentette, hogy a politika a mai problémákat tegnapi eszközökkel oldja meg. Az vezetett bennünket, hogy vajon mai problémákat megoldhatunk-e mindennapjainkban használt eszközökkel? Úgy fogtunk hozzá, hogy megterveztünk és kifejlesztettünk egy DemocracyOS-nak elnevezett szoftvert. A DemocracyOS nyílt forráskódú webalkalmazás, amelyet arra terveztünk, hogy híd legyen az állampolgárok és választott képviselőik között, hogy megkönnyítse a részvételt az átlagember számára. Mindenek előtt, tájékoztatást kaphatunk minden új tervről, amelyet beterjesztenek a Kongresszusnak, mert ezeket lefordítva és hétköznapi nyelven elmagyarázva megtalálhatjuk ezen a felületen. De tudjuk, hogy társadalmi változásokhoz nem elég csak a több tájékoztatás, de kezdeni is kell vele valamit. A tájékoztatáshoz való jobb hozzáférésnek el kéne vezetnie a kérdéshez: "hogyan tovább", és a DemocracyOS ezt teszi lehetővé. Mert hiszünk abban, hogy a demokrácia nem elveink puszta felsorolásából áll, hanem egyik alapvető értéke az egészséges és átfogó vita kéne, hogy legyen. A DemocracyOS célja, hogy másokat meggyőzzünk és bennünket meggyőzzenek. Legalább annyira a konszenzus eléréséről szól, mint arról, hogy megfelelő módot találjunk egyet nem értésünk kifejezésére. Végül, szavazhatunk róla, hogy választott képviselőnknek szerintünk hogyan kell szavaznia. Ha kínosan érezzük magunkat, mert bizonyos kérdésről szavaznunk kell, meghatalmazhatunk helyettünk mást, s ezzel megadjuk a lehetőséget a dinamikus és fejlődő társadalomvezetésre. Hirtelen nagyon könnyű lesz összevetni ezeket az eredményeket azzal, hogyan szavaztak a képviselőink a Kongresszusban. Rögtön világossá válik, hogy az egészben nem a technológia a trükk. Arra van szükségünk, hogy olyan embereket találjunk, akik össze tudják fogni a társadalomban szétszórt tudást, és képesek a jobb és igazságosabb döntések érdekében fölhasználni. Így eljutottunk a hagyományos politikai pártokhoz, és fölajánlottuk nekik a DemocracyOS-t. Azt mondtuk: "Nézzék, itt egy felület, amelyet arra tudnak használni, hogy párbeszédet folytassanak a választóikkal". Igen, koppantunk. Nagyot koppantunk. Elhajtottak bennünket mint a hátulgombolósokat. Többek között naivnak neveztek bennünket. Elismerem, lépcsőházi bölcsességgel szólva: azok voltunk. Mert a probléma, amivel szemben találtuk magunkat, nem műszaki, hanem gondolkodásmódbeli. A politikai pártok soha nem akartak változtatni a döntési módszerükön. Hirtelen világossá vált, hogy ha előbbre akarunk lépni az elképzelésünkkel, magunknak kell megvalósítanunk azokat. Változtattunk a hozzáállásunkon, és múlt év augusztusában saját politikai pártot alapítottunk, a Net Pártot Buenos Airesban. Még többet is változtattunk a hozzáállásunkon, és elindultunk a múlt év októberi választáson, ezzel a gondolattal: ha be akarunk jutni a Kongresszusba, azt ígérjük: jelöltünk, képviselőink mindig úgy fognak szavazni, ahogy az állampolgárok a DemocracyOS-n döntöttek. Minden előterjesztésről, amelyet benyújtottak a Kongresszusnak, úgy fogunk szavazni, ahogy az állampolgárok döntöttek az online felületen. Ez volt a módszerünk, hogy megtörjük a politikai rendszert. Megértettük, hogy ha részesei akarunk lenni a megbeszélésnek, ha helyet akarunk az asztalnál, szükségünk van olyanokra, akik valóban elkötelezettek s ennek egyetlen módja, ha a rendszer szabályai szerint játszunk. De abban az értelemben áthágtuk a szabályokat, hogy gyökeresen megváltoztattuk a politikai pártok döntési módszereit. Először történt, hogy döntéseinket azokkal közösen hoztuk, akikre közvetlenül hatnak a döntések. Egy kéthónapos párttól ez nagyon bátor húzás volt Buenos Airesban. Érdeklődést keltett. 22 ezer szavazatot szereztünk, a szavazatok 1,2%-át, a városban a másodikak lettünk. Bár az eredmény kevés volt, hogy bejussunk a Kongresszusba, de ahhoz elég, hogy a megbeszélések részesei legyünk, abban az értelemben, hogy a jövő hónapban a Kongresszus mint intézmény először Argentína történelmében a DemocracyOS segítségével kezd vitát az állampolgárokkal három törvényhozási kérdésben: kettőben a városi közlekedésről, egyben pedig a közterületek használatáról. A választott képviselők persze nem mondják, hogy: "Igen, úgy fogunk szavazni, ahogy az állampolgárok döntenek", de legalább hajlandóak megpróbálni. Hajlandóak új teret nyitni az állampolgári kötelezettségvállalásnak, és reméljük, meghallgatni is hajlandóak őket. Meg lehet változtatni a politikai rendszerünket felforgatás és szétrombolás nélkül, olyan eszközök segítségével átformálva, amelyeket most az internet nyújt. De az igazi feladat, hogy megtaláljuk, megtervezzük, létrehozzuk és hatalommal ruházzuk fel azokat a kapcsolatokat, amelyek meg tudják újítani, át tudják alakítani a zajt és a csendet — jellé, és végül demokráciáinkat átvezetik a XXI. századba. Nem állítom, hogy ez könnyű. De tapasztalatunk szerint megvan rá az esélyünk, hogy ez megvalósuljon. Szívem mélyén határozottan érzem, hogy érdemes megpróbálni. Köszönöm. (Taps) Köszönöm.