(Zene)
Kb. 43 ezer évvel ezelőtt
egy fiatal barlangi medve elpusztult
a mai Szlovénia északnyugati határában
húzódó dombvidéken.
Ezer év elteltével Dél-Németországban
egy mamut harapott fűbe.
Néhány évszázaddal ezután
egy fakó keselyű múlt ki
ugyanazon a környéken.
Szinte semmit nem tudunk róla,
hogy miként pusztultak el.
Különféleségük és idő- és
térbeli elhelyezkedésük ellenére
figyelemreméltó sorsban osztoznak.
Haláluk után csontvázuk egy-egy darabjából
ügyes emberi kezek
furulyát faragtak.
Időzzünk itt el picit.
Képzeljük el: 40 000 éve elő
ősemberek vagyunk.
A tüzet már használjuk.
Készítettünk egyszerű
vadászszerszámokat is.
Megtanultunk állatbőrből
meleg ruhát varrni,
így télen sem fázunk.
Önök mit fedeznének fel ezután?
Esztelenségnek tűnik, hogy épp
a furulyára esne a választásunk.
Egy haszontalan eszközre, amely csupán
a levegő molekuláit hozza rezgésbe.
Őseink azonban éppen ezt tették.
S nem is olyan ritkaság ez
a találmányok történetében.
Előfordul persze, hogy az embert
a túlélés, a gyermekei élelmezése
ösztönzi,
vagy hogy elfoglalja a szomszéd falut.
De legalább ilyen gyakran
azért születnek új ötletek,
mert egyszerűen mókásak.
S ami igazán meglepő:
a játékos, látszólag komolytalan
felfedezések sokasága
végső soron döntő tudományos, politikai
és társadalmi átalakulásokhoz vezet.
Vegyük pl. a modern kor talán
legfontosabb találmányát:
a programozható számítógépet.
Nyilván hallották már, hogy a számítógép
a haditechnika szüleménye.
Azért, mert a kezdetben sokukat
kifejezetten
katonai kódok feltörésére, vagy
rakétaröppálya kiszámolására gyártották.
Valójában a modern számítógép
történetének játékosabb,
zeneibb a kezdete,
mint gondolnák.
A furulya alapgondolata
– az, hogy csövön levegőt
áramoltatva hang keletkezzék –,
több mint kétezer évvel ezelőtt
– persze módosítva –,
az első orgonához vezetett.
Valakinek az a remek ötlete támadt,
hogy a hangokat
ujjal nyomkodott apró emeltyűkkel
irányítsuk.
Föltalálták az első zenei billentyűzetet!
A billentyűs hangszerek az orgonától
a klavikordon és a csembalón keresztül
a zongorává fejlődtek,
egészen a 19. század közepéig
amikor is egy csapat feltaláló
a homlokára csapott,
és a billentyűkkel hangok helyett
betűket kezdett irányítani.
S bizony, az első írógépet
eredetileg "író csembalónak" nevezték.
A furulyák és a zene még ennél is
jelentősebb áttörésekhez vezetett.
Kb. ezer évvel ezelőtt
az iszlám reneszánsz delén
3 bagdadi fivér egy olyan
szerkentyűt tervezett,
amely automatikus orgonának nevezhető.
"Önmagán játszó hangszer"-nek nevezték.
A hangszer maga tulajdonképpen
egy hatalmas zenedoboz volt.
Az orgona több dalt is le tudott játszani,
ha forgó hengeren elhelyezett tűk
erre utasították.
Ahhoz, hogy a hangszer
más dalba fogjon,
csupán a hengert kellett
kicserélni, más kóddal.
A hangszer az első volt a maga nemében.
Programozható volt.
Fogalmi tekintetben
ez hatalmas előrelépés volt.
A hardver és a szoftver fogalma
ezzel a felfedezéssel válik
először "elgondolhatóvá".
Ez a hihetetlenül fontos fogalom
nem hódítás vagy háború terméke,
sem nem a szükségé.
Az a különös, örömteli érzés szülte,
amelyet a zenegép hallgatása ad.
A programozható gépek alapötletét
valójában 700 éven át
csakis a zene tartotta életben.
Az 1700-as években a zenegépek
a párizsi elit kedvenc játékszerei voltak.
A mutatványosok ugyanazokat
a kódolt hengereket használták
az ún. automaták mozdulatainak
irányítására.
Az automaták a kor robotjai voltak.
Közülük a leghíresebb,
sose találják ki:
egy automatizált fuvolaművész volt,
amelyet a zseniális francia feltaláló,
Jacques de Vaucanson épített.
Mikor de Vaucanson a zenészen bütykölt,
hirtelen támadt egy másik ötlete is.
Ha a gépet be lehet programozni
zene lejátszására,
miért is ne programozhatnánk arra,
hogy pamutból színes mintákat szőjön?
Itt a henger tűi nem zenei hangokat
vezérelnek,
hanem különböző színű szálakat.
Ha más mintázatú szövetet szeretnénk,
akkor új hengert kell készíteni.
Ez volt az első programozható szövőszék.
Azonban a hengerek túl drágának
és körülményesnek bizonyultak,
és 50 év elteltével
egy másik francia feltalálónak,
Jacquardnak
az a zseniális ötlete támadt,
hogy lyukkártyákat használjon
fémhengerek helyett.
A papír messze olcsóbb
és rugalmasabb módja
a gép programozásának.
Ez a lyukkártyás rendszer sugallta
Charles Babbage-nak
az analitikai gép gondolatát.
Ez volt az első valóban
programozható számítógép.
A programozók pedig
egészen az 1970-es évek végéig
használtak lyukkártyát.
Tegyék fel maguknak a kérdést:
igazából mi tette lehetővé
a modern számítógépet?
Természetesen, a hadviselés így is
történetünk fontos része marad.
Azonban másra is szükség volt
a számítógép feltalálásához:
a zenedobozra,
a fuvolaművész-robotra,
a csembalóbillentyűzetre,
a színes mintájú szőttesekre,
és mindez a történet pici része csupán.
A játéknak köszönhetjük
a világot megváltoztató felfedezések
egész sorát:
a múzeumokat, a gumit,
a valószínűségszámítást, a biztosítást,
és még sok minden mást.
Nem mindig szükség szüli a felfedezést.
A játékos gondolkodásmód
alapvetően felfedező szellemű.
Egyre új lehetőségeket fürkész
a minket körülvevő világban.
Ez a fürkészés magyarázza,
hogy a puszta élvezetből
és szórakozásból kialakult
megannyi tapasztalat
miért vezetett később
komoly áttörésekhez.
Szerintem mindez befolyásolja,
hogy mire tanítjuk gyerekeinket,
s hogyan ösztönözzük
az innovációt a munkában.
Ha a játékról és az örömről
így gondolkodunk,
azt is megjósolhatjuk, mit hoz a jövő.
Gondolják csak át:
ha 1750-ben megpróbálták volna elképzelni
a 19-20. század
nagy társadalmi változásait:
az automatákat, a számítógépeket,
a mesterséges intelligenciát –,
a programozható fuvola,
amely a párizsi elitet szórakoztatta,
legalább olyan jó nyomravezető jel
lett volna, mint sok más korabeli dolog.
Talán csupán szórakozásnak tűnt,
amelynek semmi komoly haszna
nem volt, s mégis:
elindította a műszaki forradalmat,
amely megváltoztatta a világot.
A jövő tehát ott van,
ahol az emberek a legjobban szórakoznak.