Minő érdekes csoport vagytok

egy pszichológus számára...

(Nevetés)

Lehetőségem adódott az utóbbi napokban

belehallgatni némelyikőtök beszélgetésébe,

és megfigyelni, ahogy reagáltok egymásra.

Úgy hiszem, becsülettel meg kell mondanom,

hogy 47-en tartózkodnak

most a teremben,

akiknek olyan pszichológiai tünetei 
vannak, amikről ma beszélni akarok.

(Nevetés)

Szerintem valószínűleg tudni 
szeretnétek, kikről is van szó.

(Nevetés)

De ahelyett, hogy ráböknék valakire

– ami oktalan lenne és tolakodó - ,

úgy gondoltam, elmondok 
egy pár tényt és történetet,

amelyekben magatokra ismerhettek.

Kutatási területem 
a személyiségpszichológia,

amely része a személyiségtudománynak,

amely átfogja az egész spektrumot,
az idegsejtektől a narratívákig.

Azzal próbálkozunk

a magunk módján,

hogy értelmezzük, milyenek 
vagyunk mindannyian,

– vagytok mindannyian -

bizonyos szempontokból:

mint mindenki más,

mint egyesek,

mint senki más.

Lehet, hogy siettek
kijelenteni magatokról:

"Én nem vagyok érdekes.

Én vagyok a 46. legunalmasabb személy
a nyugati féltekén."

De lehet, hogy ezt mondjátok:

"Érdekes vagyok,

még akkor is, ha mások 
óriási balféknek tartanak."

(Nevetés)

De ez a ti öndiagnosztizált unalmasságotok
és balfékségtek,

amitől számomra, pszichológusként 
különösen érdekesek vagytok.

Hadd magyarázzam el, mi ennek az oka.

A személyiségtudomány 
egyik legjelentősebb fölfogása

jellemvonás-pszichológiaként ismert,

és mindenkit 5 dimenzió alapján sorol be.
Ezek az egyének közötti különbséget

általánosan elfogadott 
tényezők alapján írják le.

Angol elnevezésüket az OCEAN 
betűszó foglalja össze.

"O" mint open, "nyitottság az 
élményekre", kíváncsiság,

szemben azokkal, akik zárkózottabbak.

"C" - conscientiousness , 
lelkiismeretesség,

szemben azokkal, 
akik felelőtlenebbek az élet dolgaiban.

"E" mint extrovertált, kifelé forduló, 
szemben a befelé forduló introvertálttal.

"A" - agreeableness mint, szívélyes,

szemben a határozottan barátságtalanokkal.

És "N" - neurotic, szorongó személyiségek

ellentétben a kiegyensúlyozottabbakkal.

Ezeknek a dimenzióknak 
hatásuk van közérzetünkre,

arra, hogyan zajlik az életünk.

Tudjuk, hogy pl. a nyitottság 
és lelkiismeretesség

igen jó kilátás arra, hogy valaki 
sikeres legyen az életben,

de a nyitott emberek 
a sikerüket merészségükkel

és néha különcségükkel érik el.

A lelkiismeretesek ugyanezt 
a határidőhöz való ragaszkodással,

kitartással és némi szenvedéllyel.

Mind az extrovertáltság, 
mind a szívélyesség elősegíti

a jó munkakapcsolatot.

Az extrovertáltakat 
én pl. érdekesnek találom.

Az óráimon néha közlök 
velük egy-egy alapvető tényt,

ami talán rámutat személyiségükre.

Elárulom, hogy a felnőttek 
gyakorlatilag képtelenek

megnyalni könyöküket kívülről.

(Nevetés)

Tudtátok?

Néhányan már próbálták
megnyalni könyöküket kívülről,

de a közöttetek lévő extrovertáltak

nemcsak megpróbálták,

hanem sikeresen meg is nyalták a könyökét

a mellettük ülőnek.

(Nevetés)

Ilyenek az extrovertáltak.

Hadd foglalkozzam részletesebben
az extrovertáltsággal,

mert fontos és érdekes,

és segít megérteni 
természetünk hármas jellegét.

Először: természetünk biológiailag 
megalapozott az idegrendszerünk által.

Másodszor: szociogén, 
szociálisan meghatározott,

életünk kulturális 
és társadalmi tényezőihez van köze.

Harmadszor: az egyéni jelleg, 
ami egyedivé tesz:

ezt hívom idiogenikus természetnek.

Hadd magyarázzam meg.

Az extrovertáltak egyik jellemző vonása,
hogy ösztönzésre van szükségük.

Ezt az ösztönzést izgalmas dolgokkal
lehet elérni:

hangos zajok, bulik 
és társadalmi események. Itt a TED-en -

látjuk, ők alkotják a társaság magját.

Összegyűlnek egy csoportba.

Figyeltelek benneteket.

Az introvertáltak inkább hajlanak
az idejüket csendes helyen tölteni,

elvonulnak az emeletre,

hogy kevesebb benyomás érje őket,

és talán antiszociálisnak 
tartják őket félreértésből,

de nem szükségképpen azok.

Lehet, hogy ők csupán 
úgy vannak vele, hogy jobb nekik,

ha mérsékelhetik 
az őket érő benyomásokat.

Néha ezek a késztetések 
belülről jönnek, a testünkből.

A koffein pl. az extrovertáltakra
jobban hat, mint az introvertáltakra.

Mikor az extrovertáltak reggel 9-kor 
beérnek az irodába, mondván:

"Nagyon rám férne egy csésze kávé",

nem viccből mondják,

tényleg rájuk fér.

Az introvertáltaknak 
ez nem megy ugyanilyen jól,

különösen, ha amivel foglalkoznak

– és már megitták a kávéjukat –,

a körmükre ég.

és ők pedig mennyiségi szemléletűek.

Lehet, hogy az introvertáltak nem tűnnek 
különösebben mennyiségi szemléletűnek.

De ez félreértés.

Ám nagyon érdekesek a következmények:

nem mindig olyanok vagyunk,
amilyennek látszunk,

és ez átvezet a következő részlethez.

Mielőtt továbbmegyek,

mondok valamit a közösülésről,

bár nincs sok idő rá.

De csak akkor, ha nincs ellenetekre.

Nincs?

Jó.

(Nevetés)

Végeztek fölméréseket

milyen gyakori egyeseknél a nemi aktus,

férfira, nőre, introvertáltra 
és extrovertáltra lebontva.

Mondjátok meg,

percenként hányszor –

bocsika, ez a patkányoknál volt.

(Nevetés)

Havonta hányszor végeznek

az introvertált férfiak nemi aktust?

Háromszor.

Az extrovertált férfiak?

Többet vagy kevesebbet?

Igen, többet.

5,5-ször, majdnem kétszer annyiszor.

Az introvertált nők 3,1-szer.

Az extrovertált nők?

Őszintén, introvertált férfiként mondom,

ezt később megmagyarázom,

ők egyenesen amazon vitézek!

7,5-szer.

Nemcsak leápolják
az összes extrovertált férfit,

még egy jó pár introvertáltat 
is kipécéznek.

(Nevetés)

(Taps)

Az extrovertáltak és az introvertáltak 
másképp kommunikálnak.

Az extrovertáltak azt szeretik,

ha sokan vannak jelen, 
amit közelséggel nyomatékosítanak.

Szeretnek kényelmesen, 
közelről kommunikálni.

Kedvelik a sűrű szemkontaktust,

a farkasszem-nézést.

Kutatások kimutatták,

hogy ha valakivel beszélnek,
gyakrabban használnak becenevet.

Ha egy extrovertált találkozik Károllyal,

gyorsan átvált "Karcsi"-ra, 
majd jön a "Karesz",

utána a "Kareszkám".

(Nevetés)

Ám az introvertáltaknak

csakis Károly marad, 
amíg nem kapnak tőle engedélyt

bizalmasabb megszólításra.

Különféleképpen beszélünk.

Az extrovertált jobb szereti a konkrét, 
kerek-perec, egyszerű nyelvezetet.

Az introvertált jobb szereti a...
és ismétlem,

én a végletekig introvertált vagyok,
ahogy bizonyára észrevették –

mi másként beszélünk.

Mi jobb szeretjük 
a szövegtől függően bonyolult,

kertelő,

köntörfalazó beszédmódot.

(Nevetés)

Többé-kevésbé.

(Nevetés)

Amilyen most ez.

(Nevetés)

Nem beszélünk nagyon világosan,

tessék, mint ez..

Amikor beszélünk,

gyakran elbeszélünk egymás mellett.

Tanácsadóként
együtt dolgoztam valakivel,

aki annyira más volt, mint én,
amennyire csak lehetséges.

Először is, Tomnak hívták.

Nem úgy, mint engem.

(Nevetés)

Másodszor, Tom 196 cm magas.

Én valószínűleg sosem leszek ennyi.

(Nevetés)

Harmadszor, Tom extrovertált személy,
ahogy már rájöhettetek.

Én súlyosan introvertált vagyok.

Sok mindent túlzásba viszek.

Délután 3 után már nem ihatok kávét,

mert akkor nem tudnék éjjel aludni.

A projektünkbe besegített
egy bizonyos Michael.

Michael miatt majdnem 
befuccsolt a projekt.

Aki Michaelt mellénk adta, 
nekünk szegezte a kérdést:

"Mit szóltok Michaelhez?"

Megmondom, mit felelt rá kapásból Tom.

Klasszikus extrovertált nyelven beszélt.

Ez meg az, ahogy az extrovertált fülének 
az én kijelentésem hangzik,

ami egyébként elég precíz:

"Nos, Michael hajlamos 
időnként úgy viselkedni,

amit némelyikünk úgy értékelhet, 
hogy talán rámenősebben lép föl,

mint normál esetben szükséges lenne."

(Nevetés)

Tom szeme elkerekedett, s így szólt:

"Brian, én pont ezt mondtam,

Tom egy seggfej!"

(Nevetés)

(Taps)

Én mint introvertált,

célozgathatnék tapintatosan 
a Tom viselkedésében lévő

némely "seggfejes" vonásra,

de eszembe sem jutna 
ezzel a szóval illetni.

(Nevetés)

De az extrovertált azt mondja:

"Ha ő így jár, ha így beszél, 
én így nevezem."

Ezért különbözünk.

Óvatosnak kell lennünk ebben?

Persze.

Fontos, hogy tudjunk róla.

Csupán ennyi lennénk?

Csak egy rakás jellegzetesség?

Nem, nem így van.

Ne feledjétek, hogy olyanok vagyunk,
mint mások,

meg nem is vagyunk olyanok.

Mi van azzal, ami egyénivé, 
idioszinkratikussá tesz minket?

Erzsébetként vagy Györgyként

megoszthatjuk extroverziónkat 
vagy neurózisunkat.

De van-e viselkedésünknek
valami jellegzetes erzsébetes

vagy györgyös vonása,

amiből megérthetjük, hogy többek
vagyunk egy rakás jellemvonásnál?

Ettől vagyunk szeretetre méltók?

Nemcsak azért, mert bizonyos 
embertípushoz tartozunk.

Nincs kedvemre beskatulyázni az embereket.

Úgysem férnek bele a skatulyákba.

Mitől vagyunk hát különbözők?

Amiket életünkben csinálunk, azok 
tesznek azzá, személyes vállalásaink.

Valakinek van egy személyes vállalása,

de itt senki nem tud róla.

Vonatkozhat a gyerekre –

háromszor kellett már 
visszamenned a kórházba,

de még mindig nem tudják, mi a baja.

Lehet szó a mamádról.

A jellemedtől eltérően cselekedtél.

Ezek a szabad jellemvonások.

Nagyon nyájas vagy, de morcosan cselekszel

azért, hogy szétzúzd a kórház 
bürokratikus érzéketlenségéből

fakadó akadályokat,

hogy valamit elérj a mamádért 
vagy a gyerekedért.

Mik a szabad jellemvonások?

Ezek játszanak szerepet

életünk fontos vállalásainak
megvalósításában.

Ezek az igazán fontosak.

Ne azt firtassuk, milyen típusú valaki,

hanem ezt: "Mire tetted föl életed?

Használjuk a szabad jellemvonásokat.

Introvertált vagyok,

de fontos vállalásom, 
hogy átadjam a tudást.

Tanár vagyok.

Imádom a diákjaimat,

imádom a szakterületem.

Alig várom, hogy elmondhassam nekik
az újdonságokat, az érdekességeket,

tűkön ülök, hogy elmondhassam.

Ezért extrovertált módon cselekszem,

mert reggel nyolckor

a diákoknak serkentésül egy kis humorra,

egy kis lazításra van szükségük

a tanulás nehézségei közepette.

De nagyon kell vigyáznunk,

ha jellemünkből kilépve cselekszünk.

Néha kiderülhet, hogy óvatlanok vagyunk.

Pl. pszeudo-extrovertált 
időszakom után rájövök,

hogy rendbe kell hoznom magam.

Ahogy Susan Cain írja a Csend c.

könyvének abban a fejezetében,

amely a Harvardon oktató 
fura kanadai tanárról szól.

Néha kimegyek a férfimosdóba,

hogy meneküljek az extrovertált sorsának
minden nyűgétől s nyilaitól.

(Nevetés)

Emlékszem, mikor egyszer 
elvonultam egy fülkébe,

hogy végre nyugalmat leljek.

Erre egy igazi extrovertált mellém 
telepedett – persze, nem az én fülkémbe,

hanem a szomszédosba –,

s hallom az ürítéssel kapcsolatos zajokat;

ezeket utáljuk, még a sajátunkat is,

ezért húzzuk le közben is, nemcsak utána.

(Nevetés)

Erre reszelős hangon megszólal:

"Na, csak nem Dr. Little van ott?"

(Nevetés)

Ha egy introvertáltnak valamitől fél évre
garantáltan szorulása lesz,

hát az a beszélgetés a klotyón.

(Nevetés)

Most oda tartok.

Ne jöjjenek utánam.

Köszönöm.

(Taps)