Amikor iskolákban diákokkal beszélgetek,
mindig ugyanazt kérdem tőlük:
Miért gugliztok?
Miért a Google-t választjátok
keresőmotornak?
Elég furcsa, hogy mindig
ugyanazt a 3 választ hallom.
Az első: "Mert működik."
Remek válasz; én is ezért guglizom.
A második, van aki így felel:
"Nem ismerek másokat."
Ez már nem olyan pompás válasz,
s azt szoktam felelni rá:
"Írd be a Google-ba a 'keresőmotor'-t,
és egy csomó más érdekeset is találhatsz.
Végül, de nem utoljára, a harmadik.
Az egyik diák jelentkezik, és így szól:
"A Google mindig a legjobb,
tárgyilagos keresési eredményt adja."
Biztos benne, hogy mindig a legjobb,
elfogulatlan eredményt kapja.
Humán területről jövök,
noha digitálisan humán területről,
de ebbe beleborzongok.
Még akkor is, ha tudom, hogy a bizalom,
a tárgyilagos eredmény
a Google iránti közös szerelmünk
és elismerésünk alapja.
Ki fogom mutatni, hogy ez filozófiailag
miért csaknem lehetetlen.
Először kifejtem, csak futólag,
mi az összes keresőkérdés alapelve,
amelyről hajlamosak vagyunk elfeledkezni.
Amikor a Google-nak föladunk valamit,
kérdezzük meg magunktól:
"Egyedi tényt keresek?"
Mi Franciaország fővárosa?
Mik a vízmolekulák építőkövei?
Ragyogó — akkor guglizhatunk.
Nincs tudós, aki bebizonyíthatná,
hogy a helyes válasz: London és H30.
Ezekben a dolgokban
nincs nagy összeesküvés.
Az egész világon elfogadják,
hogy mi a válasz
az egyedi tényeket illetően.
De ha egy kicsit bonyolítjuk a kérdést,
és ilyesmit kérdezünk:
Miért az izraeli-palesztin ellentét?
Most már nem egyedi tényt keresünk,
hanem tudást,
amely valahogy bonyolultabb és kényesebb.
Hogy tudáshoz jussunk,
10-20 vagy 100 tényt kell
táblázatba foglalnunk,
nyugtáznunk őket, és kijelenteni:
"Igen, ez mind igaz."
De mert vagyok, aki vagyok,
ifjú vagy öreg, fekete vagy fehér,
meleg vagy sem,
másként értékelem őket.
S azt mondom: "Ez igaz,
de emez fontosabb nekem, mint az."
Itt válik az ügy érdekessé,
mert itt mutatkozik meg emberi mivoltunk.
Ennél a pontnál kezdünk vitázni,
társadalmat létrehozni.
S hogy valamire jussunk,
meg kell szűrnünk a tényeket
barátokon, szomszédokon,
szülőkön és gyerekeken,
munkatársakon és újságokon keresztül,
hogy véglegesen megalapozzuk a tudásunkat,
ezzel pedig a keresőmotor
nem tud megbirkózni.
Egy példát ígértem,
hogy megmutassam, miért nehéz
eljutni a valódi, tiszta
és objektív tudáshoz,
ami a gondolkodást táplálja.
Végzek egy pár egyszerű keresést.
Kezdjük ezzel: "Michelle Obama",
az USA First Ladyje.
Képekre kattinthatunk.
Elég jól működik, láthatják.
Többé-kevésbé tökéletes eredmény.
Ő van a képen, nem az elnök.
Hogy működik?
Nagyon egyszerűen.
Ennek elérésére a Google sok ügyes,
de egyszerű fogást alkalmaz:
leginkább két dolgot figyelnek.
Az első: mi a képaláírás
az egyes weboldalakon?
A "Michelle Obama"?
Akkor elég jó az esélyünk,
hogy ő van a képen.
A második: a Google megnézi a képfájlt,
milyen fájlnévvel
töltötték fel a weboldalra.
A fájlnév "MichelleObama.jpeg"?
Akkor nagyon valószínű, hogy nem
Clint Eastwood van a képen.
Ha ez a kettő megvan, akkor megvan
a keresés eredménye. Majdnem.
2009-ben Michelle Obama
egy rasszista kampány áldozata volt,
amelyben keresési eredményekkel
akarták őt gyalázni.
Az interneten egy képet terjesztettek,
amelyen az arcát majompofává torzították.
A képet mindenhol leközölték.
Nagyon-nagyon céltudatosan terjesztették,
hogy az eredményekben megjelenjen.
Elintézték, hogy a képaláírás
"Michelle Obama" legyen,
s azt is, hogy "MichelleObama.jpeg"
vagy hasonló névvel töltsék fel.
Értik, miért: hogy manipulálják
a kereséseket
Működött is.
Amikor 2009-ben Michelle Obama
képét gugliztuk,
az első eredmények között
az a torz majomkép jelent meg.
Az eredmények tisztítják magukat,
s ez benne a szép,
mert a Google óránként,
naponta méri a fontosságot.
De ezúttal a Google tovább lépett,
és megállapította: "Ez rasszista ügy,
nem jó keresési eredmény.
Azért manuálisan megtisztítjuk.
Programot kell írnunk,
és az egészet meg kell javítanunk."
Így is tettek.
Nem hiszem, hogy a jelen lévők azt
gondolnák, hogy ez helytelen lett volna.
Én sem.
De egy pár év múlva
a világ legtöbbet guglizott Anderse,
Anders Behring Breivik,
elkövette, amit elkövetett.
2011. július 22-e
a norvég történelem iszonyatos napja.
Ez a terrorista férfi fölrobbantott
egy csomó kormányépületet,
járótávolságra tőlünk,
itt a norvégiai Oslóban,
azután elment az Utøya szigetre,
és lelőtt egy csomó gyereket.
Közel 80-an haltak meg aznap.
Sokak szerint ez a rémtett
két lépésből állt:
Breivik fölrobbantotta az épületeket,
és lelőtte a gyerekeket.
Nem így van.
Három lépésből.
Fölrobbantotta a házakat,
lelőtte a gyerekeket,
aztán leült, és várta,
hogy a világ őt guglizza.
Mindhárom lépést
egyformán jól előkészítette.
Ha volt valaki, aki ezt rögvest fölfogta,
az egy svéd webfejlesztő volt,
egy stockholmi keresőmotor-szakértő,
Nikke Lindqvist.
A fiú benne van a politikában,
rögtön megjelent a közösségi médiában,
a blogján és a Facebookon.
Mindenkihez szólt:
"Most Breivik arra vágyik,
hogy irányítsa a képe megjelenését.
Nézzük meg, eltorzíthatjuk-e.
Nézzük, hogy a civilizált világ képes-e
tiltakozni a tette ellen úgy,
hogy a keresési eredményein
keresztül a becsületébe gázol."
Hogyan?
Nikke azt mondta minden olvasójának:
"Menjetek fel az internetre,
keressetek kutyaszaros képeket —,
keressetek kutyaszaros képeket —,
tegyétek közzé őket
a honlapotokon és blogotokon,
feltétlenül írjátok a kép alá
a terrorista nevét,
a képnek adjátok a
"Breivik.jpeg" fájlnevet.
Tanítsuk meg a Google-t,
hogy ilyen a terrorista pofája."
A dolog bevált.
Két évvel a Michelle Obama elleni
kampány után
az Anders Behring Breivik elleni
manipulációs kampány működött.
Ha Breivik képére keresnek rá
Svédországból július 22-e után,
az eredmények tömve lesznek
kutyaszaros képekkel,
a tiltakozás apró jeleként.
Furcsa módon, a Google
nem emelt ezúttal kifogást.
Nem avatkoztak közbe,
és nem tisztították meg a kereséseket.
A millió dolláros kérdés jön:
van-e különbség a két esemény között?
Van-e különbség a Michelle Obama
és a Breivikkel történtek között?
Természetesen nincs.
Teljesen egyformák,
ám a Google az egyik esetben közbelépett,
de a másikban nem.
Miért?
Mert Michelle Obama
tiszteletre méltó személy,
míg Anders Behring Breivik aljas gazember.
Mi történik?
A személyt értékeljük,
és csak egy valódi tekintély létezik,
aki megmondja: ki kicsoda.
"Magát szeretjük, magát meg nem.
Magában hiszünk, de magában nem.
Igaza van, nincs igaza.
Maga igaz ember, maga hamis.
Maga Obama, maga pedig Breivik."
Ha jól látom, ez a hatalom.
Arra kérem önöket, tartsák észben,
hogy minden algoritmus mögött
mindig ott egy ember,
aki telve van személyes meggyőződéssel,
s nincs program, amely azt
semmissé tehetné.
Mondandóm nemcsak a Google-ra vonatkozik,
hanem mindenkire a világon,
aki programokban hisz.
El kell dönteniük,
mi a személyes elfogultságuk.
Meg kell érteniük, hogy emberek,
és ennek megfelelő felelősséget viselnek.
Ezt azért hangsúlyozom,
mert meggyőződésem:
ott tartunk, hogy szükségszerű
szorosabbra fűzni
a humanitás és a technológia kötelékét.
Szorosabbra, mint eddig bármikor.
Ha más nem is, de ez figyelmeztessen
bennünket,
hogy az elfogulatlanul tiszta
keresési eredmények
csodásan csábító elve
csak mítosz, — és az is marad.
Köszönöm a figyelmet.
(Taps)