Két hónappal ezelőtt, a gyerekeim és én egy telefon előtt összebújva néztük a Game Awards élő közvetítését, a videojáték-ipar egyik legnagyobb éjszakáját. Bejelentették a Game for Impact jelöltjeit, egy díjért, amit egy gondolatébresztő, mély, proszociális üzenetet hordozó videojáték kaphat meg. Felbontották a borítékot, és a mi játékunk címét olvasták fel. Egy díj ... befolyásért. Valójában majdnem vicces volt, mert mindig is azt hittem, hogy egy ilyen díj megnyerése majd az én életemre lesz hatalmas befolyással, de éppen az ellenkezője történt. A nagy éjszakák, a teljesítmények -- mind elhalványulnak. De a legnehezebb estéim velem maradnak, befolyásolják hogy ki is vagyok és mit teszek. 2010-ben harmadik fiamnál, Joelnél ritka és agresszív agytumort diagnosztizáltak. És még mielőtt az év véget ért volna, az orvos leültette a férjemet és engem, hogy tudassa velünk, a daganat visszatért, a legagresszívebb kemoterápiás és sugárkezelés ellenére is. Azon a borzalmas éjszakán, miután megtudtuk, hogy Joelnek talán már csak négy hónapja van hátra, összekuporodtam két idősebb fiammal az ágyban -- akik csak öt és három évesek voltak akkor -- és sohasem tudtam igazán, mennyit is értettek meg, úgyhogy egy esti mesét kezdtem el nekik mondani. Meséltem nekik erről a hihetetlenül erős lovagról, Joelről és az ő kalandjairól, amkban egy szörnyű, ráknak nevezett sárkánnyal harcol. Minden egyes este többet és többet meséltem nekik, és nem engedtem, hogy a történet véget érjen. Egy olyan keretbe helyeztem, amit megérthettek, és reménykedtünk, hogy az imáink válaszra lelnek és soha nem kell elmondanom nekik, hogy a lovag, aki olyan bátran harcolt, befejezte a csatát és most már megpihenhet, örökre. Szerencsére soha nem kellett befejeznem azt az esti mesét. A gyerekeim kinőtték. Joel jobban reagált az enyhítő kezelésre, mint amire bárki is számított, és így hónapok helyett éveket tölthettünk a haldokló gyermekünk iránti, szívből jövő szeretet tanulásával. A szégyenletes érzés felismerésének tanulásával, hogy hogyan fogjunk vissza csak egy kicsi szeretetet hogy megkíméljük magunkat csak egy kicsi fájdalomtól valahol a ránk váró út során. Eltekintettünk az önfenntartástól, mert Joel megérdemelte a szeretetet, még ha ez a szeretet össze is törhetett minket. És az átható sebezhetőség leckéje megváltoztatott ... jobban, mint bármiféle díj tudott volna. Úgy kezdtünk el élni, ahogy Joel képes lehetett és elkezdtünk egy videojátékot fejleszteni, "That Dragon, Cancer" címmel. Ez Joel története volt. A remény története volt, még a halál árnyékában is. A hit története volt, és a kétségé, és a rádöbbenésé, hogy a kétséggel való küzdelem a hit része -- és talán a legnagyobb része. Egy történet volt, ami egy csodával kezdődött és egy emlékkel ért véget. (Zene) (Kacagás) (Tapsolás) (Zene) (Videó) Apa: Ugrándozol, igen? Tetszik? (Kacagás) Imádom a kacagásod. (Zene) (Kacagás) [A Remény Útja a Halál Árnyékában] [That Dragon, Cancer] (Zene) Mikor a "That Dragon, Cancer"-t játszod egy szemtanúvá válsz Joel életében, miközben felfedezel egy érzelmi tájképet, egy kattintással felkutatva azt, amit mi egy családként éreztünk és éltünk meg. Kicsit úgy tűnik, mintha egy interaktív költeményt elemeznél, mert minden játék funkció egy metafora, és így ha a játékos megkérdezi önmagát, hogy vajon mi, tervezők, mit is próbálunk kifejezni és miért, az élmény még gazdagabbá válik. Megragadtuk azt a sebezhetőséget, amire Joel tanított minket és belekódoltuk a játékba. A játékosok azt várják, hogy a játékok elágazó narratívákat ajánljanak, hogy így minden döntésük fontosnak érződjön és megváltoztathassa a játék kimenetelét. Mi felforgattuk a játéktervezés ezen alapelvét, a választás a játékosra omlik, így hát önmaguknak kell rájönniük, nincs semmiféle lehetőség arra, hogy Joel végzetét megváltoztassák. Így ők is ugyanannyira mélyen és kétségbeesetten érzik a felfedezést, amit mi éreztünk az estéken, mikor Joelt karunkban tartottuk és órákig imádkoztunk makacsul kinyújtózva a remény csodájáért, amit mi magunk nem alkothattunk meg. Mi mind nyerni szeretnénk, de mikor rájössz, hogy nem nyerhetsz, mit kezdesz el igazán értékelni? Soha nem terveztem videojátékot írni, de a pillanatok, amik igazán megváltoztatják az életünket gyakran a nehézségeinkből erednek -- és nem a dicsőségeinkből. Mikor azt hittük, hogy Joel életben marad, a férjemre hagytam a játék tervezését. Néhány helyen közbeszóltam egy-két jelenettel vagy néhány javaslattal. De azután az éjszaka után, mikor Joel eltávozott, a szenvedély, a lehetőség, hogy megosszam Joel életét egy videojátékon keresztül -- olyasmi volt, aminek nem tudtam ellenállni. Kezdtem egyre többet írni. Részt vettem a csapatgyűléseken, Egyre több ötletet adtam és pontos jeleneteknél segédkeztem. És rájöttem, létrehozni egy videojátékot olyan, mint elmesélni egy történetet, de egy teljesen új szókinccsel. A képzelet összes eleme és a jelképek is mind jelen vannak, de csak a játékos működésével vannak társítva, valamint a rendszer reakciókészségével. Ez egy kihívást jelentő munka. Egy teljesen új módon kell gondolkodnom, de nagyon szeretem. És erre Joel nélkül sohasem jöttem volna rá. Talán egy kicsit meglepődtél a végzetes rákról szóló történetünk egy játékon keresztül való megosztása miatt. Esetleg te is éppen azt gondolod, amit előtted oly sokan: a rák nem egy játék. Nos, mondd ezt egy rákbeteg gyermek szülőjének aki fogott már orvosi kesztyűt és fújta fel léggömbként, vagy alakított már át egy fecskendőt rakéta-hajóvá, vagy hagyta a gyermekét, hogy az IV- infúziós oszlopán utazzon a folyosókon, mintha egy versenyautó lenne. Mert mikor gyermeked van, minden játék. És mikor a kisgyereked megél valami traumát, te még keményebben dolgozol azért, hogy úgy érezze, egy játékban él, mert a gyerekek természetes módon játékon keresztül ismerik meg a világukat. Amíg a rák rengeteg mindent tud ellopni egy családtól, a játékot nem szabadna. Ha engem hallgatsz, és megpróbálod elképzelni ezt a családot, melynek élete egy haldokló gyermek körül forog, és nem tudod elképzelni az örömöt, mint szerepet ebben a képben, akkor jól tesszük, hogy megosztjuk a történetünket veled, mert az életünk ezen része nagyon nehéz volt. Néha kimondhatatlanul nehéz, de emellett tiszta remény, mélységes szeretet és öröm, amit azóta sem tapasztaltam meg újra. A videojátékunk egy kísérlet volt arra, hogy megosszuk ezt a világot olyanokkal, akik nem tapasztalták meg azelőtt, mivel képtelenek lettünk volna elképzelni ezt a világot, míg a miénkké nem vált. Készítettünk egy videojátékot, amit nehéz játszani. Soha nem lesz kasszasiker. Az embereknek fel kell magukat készíteniük hogy érzelmileg befektessenek egy történetbe, amiről tudják, hogy össze fogja törni a szívüket. De mikor a szívünk összetörik, egy kicsit másképp gyógyul. A törött szívem egy sokkal újabb és mélyebb együttérzéssel gyógyult -- a vággyal, hogy együtt osztozzak az emberekkel fájdalmukban, hogy halljam a történeteiket és megpróbáljak segíteni nekik, hogy tudják, látják őket. Az estén, mikor a "That Dragon, Cancer" megnyerte a Game for Impact díjat, ünnepeltünk, és mosolyogtunk, Joelről beszélgettünk és a hatásáról az életünkön -- az összes nehéz és reményteljes estékről, amit vele töltöttünk, amikor megváltoztatta a szívünket, és olyan sok mindenre megtanított minket az életről, szeretetről, hitről és célról. Az a díj soha nem fog annyit érni nekem, mint akár egyetlen fotó is a fiamról, de igazán képviseli az összes embert, akinek az életére Joel hatott, embereket, akikkel nem fogok találkozni. Néha írnak nekem. Elmondják, hogy hiányzik nekik Joel, habár soha nem találkoztak vele. Leírják a könnyeiket, melyeket a fiamért hullajtottak, és ez a gyászom terhét egy kicsivel könnyebbé teszi, tudni, hogy megosztják egy tízévessel, aki egy YouTube végigjátszást nézett, vagy egy orvossal, aki okostelefonján játssza a repülőn, vagy egy professzorral, aki az elsőéves bölcsészhallgatóinak mutatja be Joelt. Készítettünk egy videojátékot, amit nehéz játszani. De helyesnek érzem, mivel az életünk legnehezebb pillanatai sokkal jobban megváltoztatnak minket, mint akármilyen elérendő cél. A tragédia változtatta meg a szívem, jobban, mint bármilyen álom, ami valaha is valóra válhatna. Köszönöm. (Taps)