Helló mindenki! A nevem Mac,

a munkám pedig, 
hogy hazudjak a gyerekeknek.

De ezek őszinte hazugságok.

Gyermekkönyveket írok,

és van egy idézet Pablo Picassótól:

"Mindannyian tudjuk, 
hogy a művészet nem az igazság.

A művészet hazugság, 
amely ráébreszt az igazságra,

vagy legalábbis arra az igazságra,
amely befogadható számunkra.

A művésznek képesnek kell lennie

meggyőzni másokat 
hazugságai igaz voltáról."

Gyermekként hallottam először
ezt az idézetet,

és imádtam,

bár fogalmam sem volt arról,
hogy mit jelent.

(Nevetés)

Mindenesetre ma azért vagyok itt,

hogy erről beszéljek.

Igazságról és hazugságról, 
képzeletről és valóságról

Hogyan értelmezhetjük hát

ezt az kusza mondatcsokrot?

Arra gondoltam, hogy van PowerPoint-om, 
hát csinálok egy Venn-diagramot!

["Igazság. Hazugság"] 
(Nevetés)

Úgyhogy itt van, tessék.

Itt van az igazság és a hazugság

és van ez a kis terület középen,

a metszet.

Ez a metszet, ez a köztes tér a művészet.

Hát rendben, Venn-diagram.
(Nevetés) (Taps)

Habár ez sem túl
nagy segítség a megértéséhez.

Én akkor értettem meg igazán 
ezt az idézetet,

és azt, hogy mi maga a művészet,

vagy legalábbis, hogy mi az irodalom,

amikor gyerekkel kezdtem foglalkozni.

Az egyetemi nyári szünetek alatt

táborvezetőként dolgoztam

és imádtam ezt a munkát.

Nyári sporttábor volt

négy - hat évesek részére.

Én a négy évesekre felügyeltem,

ami jól jött, mert

a négy évesek még nem tudnak sportolni,
ahogyan én sem.

(Nevetés)

Vagyis, egy négy éves szintjén sportolok,

tehát az történt, hogy a lurkók
futkároztak egy ideig

néhány bója körül,

majd kimelegedtek, és odajöttek leülni

a fa alá, ahol én már jó ideje üldögéltem.
(Nevetés)

Én pedig elkezdtem történeteket kitalálni,

történeteket mesélni nekik az életemről.

Elmeséltem, hogy hétvégente hazajárok,

és elmeséltem, hogy hogyan kémkedek 
az angol királynőnek.

Így hamarosan más gyerekek,

akik nem is az én csoportomban voltak,

odajöttek és megkérdezték:

"Te vagy Mac Barnett, ugye?

Te vagy az angol királynő kémje!"

Már régóta vágytam arra, 
hogy idegenek jöjjenek oda hozzám

és feltegyék ezt a kérdést.

Persze az én fantáziámban
csinos orosz nők kérdezgettek...

de tudják, ha 4 évesek, hát 4 évesek,

az ember azt fogadja el, amit kap, 
Berkeleyben, Californiában.

És közben észrevettem, hogy a történeteim

számomra valamilyen ismerős módon 
valóságosak

és izgalmasak voltak.

A csúcspont - amit sosem felejtek el -

egy Riley nevű kislányhoz kapcsolódik. 
Aprócska volt.

Minden nap elővette az ebédjét,

és kidobta belőle a gyümölcsöt.

Egyszerűen csak fogta a gyümölcsöt,

édesanyja mindig
sárgadinnyét csomagolt neki,

és behajította a borostyán közé.

Aztán gumicukrot és

pudingot majszolt inkább. 
Szóltam neki:

"Riley, ezt nem szabad, 
meg kell enned a gyümölcsöt!"

Erre ő: "Miért?"

"Nos" - mondtam, "ha a gyümölcsöt 
a borostyán közé dobod,

akkor a borostyánt hamarosan 
benövi a sárgadinnye."

Ez egyébként remek példa arra is,

hogy miért lettem étkezési 
tanácsadó helyett inkább mesemondó.

Riley erre azt mondta: 
"Ez sosem fog megtörténni.

Ez lehetetlen."

Ezért aztán, a tábor utolsó napján

korán felkeltem, 
és vettem egy nagy sárgadinnyét

a zöldségestől,

elrejtettem a borostyánban,

aztán ebédidőben odamentem Rileyhoz:

"Riley, miért nem mész oda és nézd meg,
hogy mit csináltál?"

És — (Nevetés) —

átvánszorgott a borostyánhoz,
majd tágra nyílt szemekkel

rámutatott a sárgadinnyére,

ami nagyobb volt a fejénél,

ezután az összes gyerek odarohant,
és körülötte szaladgáltak,

mígnem az egyik gyerek megkérdezte:

hé, miért van ezen címke?"

(Nevetés)

Azt feleltem: "Látjátok,
ezért mondom mindig,

hogy ne dobjátok a címkéket a borostyánba.

Dobjátok a szemétbe,
különben tönkreteszitek a természetet."

És Riley egész álló nap nagyon
büszkén hurcolta magával azt a dinnyét.

És tudják, Riley tisztában volt vele, 
hogy nem termesztett dinnyét 7 nap alatt,

de azt is tudta, hogy bizonyos értelemben
mégiscsak megteremtette.

És ez a különös állapot a köztes tér,

de nem csak a gyerekek juthatnak el 
ebbe az állapotba.

A művészet minket is el tud juttatni ide.

Riley igazán belemerült ebbe a térbe,

amit nevezhetünk 
művészetnek vagy képzeletnek.

Én csodának hívom.

Coleridge a hitetlenség 
szándékos felfüggesztésének

vagy költői hitnek nevezte,

mert vannak pillanatok, amelyek
egy mégoly bizarr történetben is

képesek a valóság érzetét kelteni,

és képesek leszünk hinni nekik.

Ez nem csak gyerekek számára érhető el.

Mi, felnőttek is eljuthatunk ide,
például, amikor olvasunk.

Ezért vannak sokan, akik hajlandóak
2 napon keresztül

végiggyalogolni Dublinon, 
a Bloomsday túrán,

hogy láthassanak mindent, 
ami a "Ulysses"-ben történt,

pedig tudják, hogy
igazából nem történt meg semmi.

Ezért megyünk el Londonban
a Baker Streetre, hogy láthassuk

Sherlock Holmes lakását

annak ellenére, hogy a 221B számot

csak ráfestették egy épületre,
aminek sosem volt ez a címe.

Tudjuk, hogy ezek a szereplők nem valósak,

de valós érzéseink vannak feléjük,

valós érzések keletkeznek bennünk.

Tudjuk, hogy ezek a szereplők nem valósak,

de azt is tudjuk, bizonyos 
szempontból mégis azok.

A gyerekek sokkal könnyebben érik el 
ezt az állapotot, mint a felnőttek,

ezért szeretek gyerekeknek írni.

Szerintem a gyerekek a legjobb közönség

a komoly irodalmi művek számára.

Gyermekként

rajongtam a "titkos ajtó" regényekért,

mint amilyen a "Narnia",

ahol kinyitsz egy szekrényajtót, és azon
keresztül a csodák világába érkezel.

Biztos voltam benne,
hogy titkos ajtók léteznek,

kerestem őket és próbáltam átmenni rajtuk.

Át akartam jutni és benne akartam élni
a képzeletbeli világban,

és ezért, hát, nyitogattam az emberek
szekrényeit. (Nevetés)

Ezért mentem keresztül 
édesanyám párjának a szekrényén is,

de ott nem egy titkos bűvös világ volt.

Ott más furcsa holmik voltak,

amikről úgy gondoltam, 
anyunak feltétlenül tudnia kell.

(Nevetés)

És boldogan el is mondtam neki.

Egyetem után, az első munkám során

pont egy ilyen titkos ajtó 
mögött dolgozhattam.

A helyet 826 Valenciának hívják.

A Valencia utca 826 szám alatt van

San Francisco Mission negyedében,

és amikor ott dolgoztam,

a McSweeney's könyvkiadónak 
volt a székhelye,

a 826 Valencia nonprofit írói központ
működött benne.

De az épület elején

egy különös bolt volt.

Mivel a hely kiskereskedelmi zónában volt,

és San Franciscóban,
nem lehetett eltérni az előírásoktól,

ezért Dave Eggers író, 
aki a központot alapította,

kötelezett volt létrehozni egy boltot ott.
Úgy gondolta: "Rendben,

akkor nyitok egy szaküzletet kalózoknak!"

És így is tett. (Nevetés)

És gyönyörű lett. Az egész fából készült.

Vannak fiókok, amelyekben 
citrusféléket találsz,

hogy védve légy a skorbuttól.

Vannak szemkötők különböző színekben,

mert tavasszal a kalózok is 
bevadulnak.

Nem lehet tudni.
A fekete unalmas. Pasztell.

Vagy vannak szemek is, többféle színben,

üvegszemek, attól függően, hogy

hogyan akarsz kezelni egy adott helyzetet.

És meglepő módon, az emberek jöttek

és vásároltak,

olyannyira, hogy végül a bolt bevétele

fedezte a központ bérleti díját.

De számomra nem is ez volt a fontos,

hanem a munkám minősége.

Gyerekeket tanítottam történeteket írni,

és amikor az írásórára egy ilyen bizarr, 
valószerűtlen, köztes térszerű helyen

kell áthaladnod, 
az befolyásolja a munkádat is.

Ez az a titkos ajtó, 
amin átsétálhatsz.

Los Angelesben én vezettem a 826-ot,

az én feladatom volt ott felállítani 
egy üzletet, így létrehoztuk a

"The Echo Park Time Travel Mart"-ot.
(Visszhang Park Időutazás Központot)

A mottónk: "Akármikor is vagy, 
mi már akkor vagyunk!"

(Nevetés)

Az üzlet Los Angelesben 
a Sunset Boulevardon van.

Barátságos személyzetünk 
készséggel áll rendelkezésükre.

A legkülönbözőbb
korokból származnak,

beleértve 1980-as éveket is, 
az a fickó ott a végén,

ő az egészen közeli múltból jött.

"A Hónap Dolgozói" díjunkat megkapta

Dzsingisz kán és Charles Dickens is.

Látják, jónéhány nagyszerű ember 
mászta meg a szamárlétrát nálunk!

Ez a gyógyszertárunk.

Van pár szabadalmunk,

kanópuszedényünk a szerveid tárolására,

kommunista szappan az alábbi felirattal:

"Ez az Ön szappana az évre!"
(Nevetés)

A nyitás estéjén elromlott 
a jégkásagépünk,

és nem tudtuk, hogy mit csináljunk.

A mérnökünket belepte a piros szirup.

Úgy nézett ki, 
mint aki épp akkor ölt meg valakit,

ami ennél a mérnöknél

nem is volt kizárt.

Nem tudtuk, hogy mit csináljunk.

Ez lett volna üzletünk fénypontja.

Végül egy feliratot tettünk rá:
"Üzemen kívül. Gyere vissza tegnap!"

És ez viccesebbnek bizonyult, 
mint a jégkása,

ezért így hagytuk.

Mammut darabok. 
Ezek körülbelül 3,2 kilósak dobozonként.

Barbárirtó. Tele van salátával
és potpourrival,

csupa olyan dologgal, 
amelyet a barbárok utálnak.

Holt nyelvek.

(Nevetés)

Piócák, a természet apró orvosai.

És viking légfrissítők,
sokféle nagyszerű illattal, például,

lábujjköröm-, izzadságszag,
rohadt zöldség- és halotti hamuszag.

Mert mi úgy gondoljuk,
hogy az Axe (balta) spray olyasvalami,

aminek a csatatéren a helye,

nem a hónaljadon.
(Nevetés)

És vannak érzelemchipek robotoknak,

hogy a robotok is tudjanak 
szeretni és félni.

A legkelendőbb termékünk 
a "Kárörvendés" ,

amire nem is számítottunk.

(Nevetés)

Nem gondoltuk, hogy ilyen jól fog menni.

De az egész mögött egy nonprofit
szervezet áll,

és a gyerekek áthaladnak

a "Csak személyzet" feliratú ajtón

és bejutnak ebbe a térbe, 
ahol megcsinálják a házijukat,

meséket írnak, filmeket készítenek,

könyvkiadó rendezvényeken felolvasnak.

Van egy negyedéves kiadvány,

amelyet a hozzánk járó gyerekek

írásaiból állítunk össze.

És vannak partik, amelyeken

sütit esznek, felolvasnak a szüleiknek,

és pezsgőspohárból tejet isznak.

És az egész nagyon különleges,

az előtérben levő abszurd bolt miatt is.

A tréfa nem tréfa.

Itt semmi nem szab gátat a képzeletnek,

és én imádom ezt. 
A fantázia egy kis darabkája ez,

amely birtokba veszi a valóságot.

Olyan ez a hely,
mint egy háromdimenziós könyv.

Van a metafikció fogalma,

azaz, történet a történetről,

És a "meta" szó kulcsfontosságú itt.

Nagy szerepe utoljára az 1960-as években,

John Barth és William Gaddis íróknál volt,

de azóta sem szűnt meg a jelentősége.

Majdnem olyan ősi, 
mint az elbeszélés maga.

Egy metafiktív módszer

a negyedik fal ledöntése, ugye.

Amikor a színész a közönséghez 
fordulva azt mondja:

"Színész vagyok,

és ezek itt csak kellékek."

És még ez az őszintének szánt pillanat is,

szerintem, a hazugságot szolgálja,

bár eredetileg arra hivatott,
hogy felhívja a figyelmet

a képzelet valótlan voltára.

Ami engem illet, ennek pont
az ellentétét kedvelem.

Ha én készülnék ledönteni ezt a falat,

azt szeretném,

hogy a képzelet szabaduljon ki valóságba.

Egy könyvtől azt várom, hogy a titkos ajtó
legyen, amely kinyílik,

és a történetei valósággá válnak.

Ezért így próbálom írni a könyveimet.

Erre egy példa a legelső könyvem.

A címe:
"Billy Twitters és az ő kék bálna gondja".

Egy kölyökről szól, aki büntetésből

egy kék bálnát kap házi kedvencnek,

és ez tönkreteszi az életét.

A FedUp szállítja házhoz egy napon belül.

(Nevetés)

És Billynek magával kell vinnie az 
iskolába.

San Franciscóban él, és ott

nagyon nehéz bálnát nevelni.

Sok a domb, az ingatlan nagyon drága...

A piac felborult, mindenki megőrült,

de a felszín alatt van a lényeg,

a könyv csak a borító, a felszín,

a lényeg egy hirdetés benne,

amely egy kék bálna ingyenes,
kockázatmentes,

30 napos próbavásárlását kínálja.

És csak egy megcímzett, bélyeggel 
ellátott válaszborítékot

kell küldeni nekünk, 
és mi küldünk egy bálnát.

És igen, a gyerekek írnak!

Íme egy levél. Így szól: 
"Kedves Emberek!

10 dollárba fogadok, hogy nem fogtok
küldeni nekem kék bálnát!

Eliot Gannon, 6 éves."

(Nevetés) (Taps)

Eliot és a többiek,

akik írnak nekünk, kapnak

egy levelet egy norvég jogi irodától,
nagyon apró betűkkel

— (Nevetés) —

amelyben az áll, hogy a megváltozott 
vámszabályok miatt

a bálnájukat feltartóztatták 
Sognefjordnál,

amely egy csodaszép fjord,

aztán van egy kis leírás Sognefjordról

és a norvég ételekről. 
Egy kis mellébeszélés.

(Nevetés)

A levél azzal zárul,

hogy bálnájuk nagyon szeretne
hallani róluk.

Van telefonszáma,

fel lehet hívni, és lehet 
hagyni neki üzenetet.

És amikor felhívják, hogy üzenjenek neki,

a rögzítőn bálnahangok

és utána egy sípszó hallható,

ami szintén úgy hangzik, 
mint egy bálnahang.

És kapnak egy képet is a bálnájukról.

Ez itt tehát Randolph,

és Randolph egy Nico nevű kisfiú bálnája.

Nico volt az első gyermek,
aki betelefonált.

Most lejátszom Önöknek Nico
üzenetének egy részletét.

Ez volt az első üzenet Nicótól.

(Audio) Nico: Szia, Nico vagyok.

Én vagyok a gazdád, Randolf. Szia.

Nos, most beszélhetek veled először,

és lehet, hogy valamelyik nap még hívlak, 
hamarosan! Szia!"

Mac Barnett: Nos Nico, úgy egy óra múlva, 
ismét telefonált.

(Nevetés)

És itt van egy másik üzenet Nicótól:

(Audio) Nico: "Szia Randolph, 
itt Nico beszél.

Már régen nem beszéltünk,

de szombaton vagy vasárnap hívtalak,

igen, szombaton vagy vasárnap,

úgyhogy most újra felhívtalak,

hogy köszönjek neked, és kíváncsi vagyok,
hogy mit csinálsz most.

Valószínűleg
hamarosan foglak hívni újra,

holnap vagy ma,

szóval beszélünk később. Szia!"

MB: És így is tett, 
még aznap visszahívott.

Nico több, mint 25 üzenetet hagyott 
Randolphnak

4 éven keresztül.

Sok mindent elmondott magáról,

a nagymamáról, akit nagyon szeret,

és a nagymamáról, 
akit kicsit kevésbé szeret,

(Nevetés)

és beszélt arról, hogy éppen milyen
keresztrejtvényt fejt,

és íme, 
lejátszok még egy üzenetet Nicótól.

Ez Nico karácsonyi üzenete.

(Sípolás) (Audio) Nico: "Hallo, Randolph,

sajnálom, hogy ilyen sokáig nem hívtalak.

Nagyon elfoglalt voltam,

mivel elkezdődött az iskola,

és ahogy azt te valószínűleg nem tudod,

talán — mivel te egy bálna vagy — 
nem tudod,

és csak azért hívlak, hogy elmondjam,

hogy boldog karácsonyt kívánjak neked!

Szóval boldog karácsonyt,

és szia Randolph! Viszlát!"

MB: Nem hallottam Nicóról 18 hónapig

de pont 2 nappal ezelőtt 
megint hagyott egy üzenetet.

A hangja sokat változott,

és átadta a telefont a bébiszitterének is,

aki szintén nagyon 
kedves volt Randolphhoz.

Mindenesetre Nico a legjobb olvasó,
akit csak kívánhatok.

Szeretném, ha minden olvasóm

ilyen érzelmi kapcsolatba kerülne

a történetekkel és a dolgokkal,
amiket létrehozok.

Szerencsésnek érzem magam.

A legjobb közönséget az olyan gyerekek
adják, mint Nico,

és ők megérdemlik a legjobb történeteket,
amit csak adhatunk.

Nagyon köszönöm.

(Taps)