♪ [zene] ♪
- [Alex] A következő két videóban
figyelmünket az árküszöbökre és azok hatásaira fordítjuk.
Ebben a videóban megnézzük az első két hatást,
és vesszük az egyik legismertebb árküszöböt,
a minimálbért.
Kezdjük is el!
Az árküszöb a törvény által engedélyezett legalacsonyabb ár.
Vagyis ez olyan ár, amely alatt illegális
venni, illetve eladni,
azért hívjuk árküszöbnek,
mert ez alá már nem mehetünk.
Ki fogjuk mutatni, hogy az árküszöb
négy meghatározó hatást fejt ki:
többleteket, kereskedelmi nyereség elvesztését, pazarló minőségnövekedést,
valamint az erőforrások téves eloszlását.
Mindegyiket sorra fogjuk venni.
Mielőtt megtennénk azonban,
érdemes ezt a kérdést feltenni:
az árküszöb kevésbé gyakori, mint az árplafon -
miért van ez?
Vagyis gyakrabban látni, hogy az árat
a piaci ár alatt tartják,
minthogy a piaci ár felett tartanák.
Miért?
Egyik oka lehet a politika.
Vagyis jellemzően több a terméket vásárló,
mint a terméket eladó.
Amikor az árat a piaci ár alatt tartjuk,
haszonra tehetünk szert, vagy legalábbis nyereségesnek tűnik,
több vevő, több ember, több szavazó,
mint amikor az árat a piaci ár felett tartjuk,
amely úgy tűnik, hogy árt a vevőknek.
Érdekes módon a paradigmatikus,
az árküszöb klasszikus esete az,
amikor a kivétel erősíti a szabályt.
Mivel az árküszöb klasszikus esete egy olyan jószág,
melyre több eladó van, mint vevő.
Itt az eset, amikor az árat a piaci ár felett tartják,
és van értelme politikailag, mivel sok az eladó
a vevőkhöz képest.
Mi az a jószág, amely esetén gyakori az árküszöb,
és amely esetén több eladó van, mint vevő?
Mindjárt megtudjuk, csak egy pillanat.
Gondoljon bele.
Tehát az egyik dolog, amit az árküszöb okoz,
az, hogy többleteket eredményez.
Rendben. Kitalálta már azt a jószágot, amely esetén gyakori az árküszöb,
és olyan jószág, amely esetén a kínálók száma
meghaladja a vevők számát?
Hát a minimálbér is egy árküszöb.
A minimálbér olyan ár, amely alatt nem lehet munkaerőt eladni,
és a munkaerő-kínálat meghaladja a munkaerő felvásárlását.
Tehát nem meglepő, hogy a minimálbér
gyakran sikeres politikailag.
Kit fog befolyásolni a minimálbér?
A nagyon magas termelékenységű dolgozókat,
akik már többet keresnek a minimálbérnél -
őket talán egyáltalán nem fogja érinteni a minimálbér.
Ehelyett érinteni fogja a legkevésbé tapasztalt,
legkevésbé iskolázott, legkevésbé képzett dolgozókat.
Az alulképzett tinédzserekre például valószínűleg hat
a minimálbér.
Említettem, hogy az árküszöb többletet teremt.
A minimálbér egy árküszöb, így többletet fog teremteni.
Hogy hívjuk a munkaerő-többletet?
Libafalkáról beszélünk?
Büszke oroszlánokról?
A munkaerő-többletet munkanélküliségnek hívjuk.
Tehát nézzük meg modellünkkel,
hogy megértsük, hogyan tud a minimálbér munkanélküliséget teremteni,
különösen az alulképzett munkaerő körében.
Rendben. Itt az alapdiagramunk,
kivéve hogy a munkaerő mennyiségét,
különösen a képzetlen munkaerőt, a vízszintes tengelyre helyezzük.
A bért, vagy a munkaerő árát, a függőleges tengelyre -
ez a kínálati függvényünk.
Ez a keresleti görbe a piaci bérrel
és a piac foglalkoztatási szintjével.
Most hozzá fogjuk adni a minimálbért.
Ez olyan árküszöb,
amely alatt illegális venni vagy eladni ezt a jószágot, a munkaerőt.
Olvassuk le az árküszöb következményeit a diagramról.
Leolvashatjuk például,
hogy a minimálbéren a keresett munkaerő mennyisége
a keresleti görbéről olvasható le.
Emlékezzünk, ez a munkaerő kereslete.
Tehát ez a keresett munkaerő mennyisége,
és a minimálbérnél a kínált munkaerő mennyisége
a kínálati görbéről olvasható le.
Tegyünk ide egy pontot, ez a Qs.
Van tehát Qs egységnyi kínált mukaerőnk,
Qd egységnyi keresett munkaerőnk.
A Qs nagyobb, mint a Qd,
tehát a különbség köztük a munkaerőtöbblet,
más néven munkanélküliség.
A minimálbér vitatott, és erősen megkérdőjelezett téma.
Egyes tudományos eredmények
azt mutatják, hogy a minimálbér szerény növekedésének a munkanélküliségre gyakorolt hatása
szerény. Ugyanakkor fel kell ismernünk azt,
hogy ez a szerény növekedés a minimálbér területén nem okozott nagyobb hasznot. Elsőként
a dolgozóknak egy kevés százalékát érinti a minimálbér. Körülbelül a dolgozók 97%-a,
vagy több is, már többet keres, mint a minimálbér. Valójában, még a
fiatalok között is, 94% vagy kicsit kevesebb mint 25 év alatti, már többet keres
a minimálbérnél. A legjobb esetben, a minimálbér növeli a fizetését némely
alulképzett és fiatal dolgozóknak, főleg azoknak, akiknek amúgy is nőtt volna
a képzettségükkel. A legrosszabb esetben, a minimálbér egy hamburger árával fog
nőni és okoz némi munkanélküliséget, és/vagy néhány tinédzsert egy kicsit tovább bent tart
az iskolában. Ez nem mind szükségszerűen rossz dolog. Egyébként mi van a minimálbér
jelentősebb emelkedésével? Néhány közgazdász kétségbe vonja, hogy a minimálbér
jelentős növekedése súlyos munkanélküliséget okozna. Végül is nem teremthetünk jólétet
a minimálbér magasabbra és magasabbra emelésével. Ha a 10 dollár/óra minimálbér
jó ötlet, akkor mi van a 15-tel? Mi van a 20-szal? 25-tel? 100 dollárral?
500 dollárral óránként? Ezen a ponton mindnyájan gazdagok lennénk? Mindnyájan
500 dollár/óra munkabért kapnánk? Természetesen nem. A legtöbbünk munkanélküli
lenne. Tehát a minimálbér hosszantartó növekedése súlyos
munkanélküliséget okoz, és a legjobb példa erre Puerto Rico 1938-ban. Ebben az időben a kongresszus
a minimálbért 25 cent/órában határozta meg. Most ez alacsonynak tűnhet,
de ebben az időben az AEÁ-ban a minimálbér kevesebb volt
egy dollárnál, ez 62,5 cent volt óránként. A kongresszus, azonban,
elfelejtette mentesíteni Puerto Ricot. Amikor az átlagfizetés Puerto Rico-ban
azonos időben alacsonyabb volt, mint az AEÁ-ban bárhol, mindössze
3-4 cent/óra. Ez a szerény növekedés a minimálbérben
a kontinentális AEÁ-ban nagyon magas növekedésnek számított Puerto
Rico-ban. Sok Puerto Rico-i cég becsődölt, amely pusztító
munkanélküliséget okozott. Valójában, a Puerto Rico-i politikusok Washingtonba mentek könyörögni azért,
hogy mentesítsék őket a minimálbér hatálya alól. Így a minimálbérben egy
nagy növekedés, minden valószínűség szerint lényeges és komoly munkanélküliséget okozhat.
Más országokban látunk magasabb minimálbéreket. A minimálbér Franciaországban
magasabb, mint az USA-ban, összehasonlítva ezen országok átlag-fizetéseivel. Továbbá
Franciaországban a munkatörvények nagyon nehézzé teszik az emberek kirúgását
az alkalmazásuk után. Mindennek eredményeként a francia cégek vonakodva alkalmaznak új dolgozókat.
Különösen a pályakezdők érintettek, mivel ők kevésbé termelékenyek,
és kevésbé ismert "árucikkek". Így alkalmazásukkal nagyobb a kockázat.
Ennek eredményeként a fiatal munkanélküliség Franciaországban nagyon magas. 2005-ben 23% volt,
ez sokkal előbb volt, mint a gazdasági válság, a pénzügyi összeomlás, mely kiterjedt
az egész világra. Tehát még a jó időszakokban is Franciaországban a pályakezdők munkanélkülisége
nagyon magas, mert a minimálbér nagyon magas és a cégek nem akarnak
alkalmazni, lévén, hogy milyen nehéz elbocsátani alkalmazottakat. Rendben. Hadd mutassuk meg azt is,
hogy a minimálbér elveszett nyereséget okoz a kereskedelemben - ez ma már meglehetősen
ismerős. A minimálbérnél a munkakereslet mennyiségét a Qd adja.
Ami kevesebb, mint a munkaerő mennyisége, mely áruba bocsátkozna az adott
piaci bér mellett, ez piaci foglalkoztatás. Kulcspont, hogy vannak
munkaerő-vásárlók, akik hajlandók arra, hogy a minimálbér alatt vásároljanak munkaerőt
és van munkaerő kínálat, munkások, akik a minimálbér alatt is akarnak dolgozni.
Ezek az üzletek kölcsönösen nyereségesek, de törvényellenesek. Tehát, vannak mnunkaerő-vásárlók,
akik hajlandóak a minimálbér alatt venni, és vannak eladók,
akik eladni akarnak. Ezek az üzletek kölcsönösen nyereségesek lennének, de törvénytelenek,
ezért nem jönnek létre. Emiatt a kereskedelemben nyereség-veszteség vagy holtteher-veszteség keletkezik.
Rendben. Tehát a küszöbár két hatását ezzel lefedtük, a túlkínálatot
és a nyereség-veszteséget. A következő leckében némileg eltérő példákon
keresztük nézzük meg a pazarló minőségbeli növekedést és az erőforrások helytelen kihelyezését.
- [Narrátor] Ha tesztelni akarod magad, kattints a kvízkérdésekre, vagy ha
készen állsz, kattints a következő videóra.
Felirat: amara.org közösség
Fordította: Gál Zoltán, Máté Dorina
Ellenőrizte: Berecz Tünde
Lektorálta: Mandel Kinga Magdolna