1961. augusztus 13-án kora reggel
keletnémet építőmunkások,
katonai és rendőri felügyelet mellett
berlini és környékbeli utcákat zártak le,
akadályt építettek.
Ez az éjjel jelenti a történelem
egyik hírhedt válaszfalának,
a Berlini Falnak a kezdetét.
A fal bővítése több évtizedig tartott,
átvágott lakónegyedeken,
elválasztott családokat,
felosztotta nemcsak Németországot,
hanem az egész világot.
Hogy megértsük keletkezését,
menjünk vissza a második világháborúig.
Amerika, Nagy-Britannia és Franciaország
szövetkezett a Szovjetunióval
a tengelyhatalmak ellen.
Miután győzelmet arattak
a náci Németország felett,
minden győztes nemzet elfoglalt
egy részt az országból.
E felosztásnak ideiglenesnek
kellett volna lennie,
de a korábbi szövetségesek
konfliktusba kerültek
a háború utáni Európa jövőképéről.
A nyugati erők egy szabad
piacgazdaságot támogattak,
míg a Szovjetunió igyekezett körülvenni
magát engedelmes kommunista államokkal,
beleértve egy legyengült Németországot is.
A viszonyok megromlottak,
nyugaton létrejött
a Német Szövetségi Köztársaság,
míg a szovjetek megalapították keleten
a Német Demokratikus Köztársaságot.
A szovjet szatellit államok korlátozták
a nyugati kereskedelmet és utazást,
így egy gyakorlatilag átjárhatatlan
határ keletkezett,
mely Vasfüggöny néven vált ismertté.
Különösen összetett volt a helyzet
Németország volt fővárosában, Berlinben.
Habár a város teljes egészében
a NDK területén volt,
a háború utáni egyezmény úgy határozott,
hogy a szövetségesek együtt felügyelik.
Amerika, Nagy-Britannia és Franciaország
létrehozott egy demokratikus enklávét
Berlin nyugati részén.
Míg a keletnémeteknek hivatalosan
tilos volt elhagyniuk az országot,
Berlinben kis sétával,
vagy metrón, villamossal vagy buszon
átmehettek a nyugati oldalra,
és utazhattak Nyugat-Németországban
és azon is túl.
Ez a nyitott határ gondot okozott
a keletnémet vezetőknek.
Azt állították, hogy ez egy Hitler ellenes
kommunista ellenállás,
és Nyugat-Németországot a fasiszta rezsim
folytatásaként jellemezték.
Míg az USA s szövetségesei pénzt fektettek
Nyugat-Németország újjáépítésébe,
a Szovjetunió erőforrásokat vont ki
keletről, háborús jóvátételt követelt,
ezáltal a tervgazdálkodás még
kevésbé volt versenyképes.
A kelet-németországiak életét
a Stasi felügyelte:
az állambiztonságért felelős
titkosszolgálat,
melynek informátorai
minden árulás gyanút jelentettek.
Keleten ingyenes volt
az egészségügy és az oktatás,
nyugaton magasabbak voltak a bérek,
több fogyasztási cikk volt,
és nagyobb személyi szabadság.
1961-ig 3,5 millióan, a keletnémet
lakosok 20%-a elhagyta az országot,
köztük sok fiatal szakember.
A további veszteségek megakadályozására
Kelet-Németország eldöntötte a határ
lezárását, és ezért épült a Berlini Fal.
Hossza Berlinben 43 kilométer volt,
és további 112 [km]
Kelet-Németországban,
az akadály első változata szögesdrótból
és drótháló kerítésből épült.
A berliniek átszöktek a dróton,
vagy ablakokon keresztül,
de a fal növekedésével
ez egyre nehezebbé vált.
1965-re 106 kilométernyi 3,6 méter magas
betonfallal egészítették ki,
melyen csövek akadályozták meg
a felmászást.
A következő években az akadályt
megerősítették szögesdróttal,
őrzőkutyákkal,
sőt még taposóaknákkal is.
Teljes hosszán 302 őrtorony
és 20 bunker volt.
100 méterre párhuzamos kerítést
állítottak fel, ez jelölte a halálzónát.
Épületeket bontottak le,
és homokos szakaszt hoztak létre,
hogy a több száz őrnek
jobban áttekinthető legyen,
akik tűzparancsot kaptak, hogy mindenkit
lőjenek le, aki megkísérli az átkelést.
Mégis közel 5 000-en szöktek el
Kelet-Németországból
1961 és 1989 között.
Diplomaták és sportolók
maradtak külföldön,
de voltak egyszerű állampolgárok,
akik alagutat ástak,
átúsztak a csatornákon,
hőlégballonra szálltak,
vagy akár egy tankot is elloptak,
hogy áttörjenek a falon.
Nagyon kockázatos volt.
138-an meghaltak szökési kísérlet közben.
Volt, hogy a nyugatiak tehetetlenül
nézték, ahogy előttük lövik le őket.
A fal stabilizálta
a keletnémet gazdaságot:
megakadályozta a munkaerő távozását,
de tönkretette hírnevét,
s a kommunista elnyomás
egyetemes jelképe lett.
A Kelettel való megbékélés részeként
az 1972-es egyezmény gyakorlatilag
elismerte Kelet-Németországot,
miközben Nyugat-Németország megőrizte
reményét a lehetséges újraegyesítésre.
Bár a keleti rezsim fokozatosan
engedélyezte a családlátogatásokat,
de visszatartó intézkedésnek
körülményes eljárást
és magas illetékeket szabott ki.
Így is túlterhelték kérelmekkel.
A 80-as évek vége felé
a többi keleti blokk liberalizációja
szabad utazásért és demokráciáért
szervezett tüntetésekhez vezetett.
1989. november 9-én Kelet-Németország
a feszültség csökkentéséért
egyszerűsítette az utazási engedélyek
megszerzését.
A bejelentésre a kelet-berliniek
ezrei indultak meg
a Falban található határátkelőhelyek felé
kényszerítve a meglepett határőröket,
hogy azonnal nyissák meg az átjárókat.
Vidám tömeg özönlött Nyugat-Berlinbe,
mindkét oldalról táncoltak a Fal tetején.
Mások minden kezük ügyében található
eszközzel bontani kezdték a falat.
A határőrök először próbálták
fenntartani a rendet,
de hamar világossá vált,
hogy a szétszakadás éveinek vége.
Négy évtized után végül Németország
hivatalosan újraegyesült 1990 októberében.
Kevéssel utána a Szovjetunió felbomlott.
Ma a Fal még álló részei emlékművekként
figyelmeztetnek arra, hogy minden
szabadságot korlátozó akadály
ledönthető.