Tán soha nem hallották
a Sierra Leone-i Kenema,
vagy a nigériai Arua nevét.
Én úgy ismerem őket
mint legjobb helyeket a Földön.
Az ottani kórházakban,
nővérek, orvosok és tudósok közössége
csendben küzd
az emberiséget évek óta fenyegető
halálos kórral:
a Lassa-vírussal.
A Lassa-vírus sokban hasonlít az Ebolára.
Magas lázzal jár, és sokszor végzetes.
A kórház személyzete
naponta kockáztatja életét,
hogy megvédje közössége tagjait,
és ezáltal megvédjenek minket mind.
A legnagyszerűbb dolog,
amit megtudtam róluk
a több évvel ezelőtti
első látogatásom során,
hogy megterhelő napjaikat
ott a frontvonalban
reggelente énekléssel kezdik.
Összegyűlnek, és kimutatják jókedvüket.
Megmutatják a lelkierejüket.
Az évek alatt,
ahogy évről évre meglátogattam őket
vagy ők jöttek el hozzám,
csatlakoztam hozzájuk, és énekeltem.
Együtt írunk, és ez tetszik nekünk,
mert emlékeztet, hogy nemcsak
a tudományos munka végett vagyunk itt,
hanem egyazon emberiségbe
is tartozunk.
Ez persze láthatóan különösen fontos,
sőt nélkülözhetetlen,
amikor a dolgok kezdenek megváltozni.
Nagyot változtak a dolgok
2014 márciusában,
mikor az Ebola kitörését
bejelentették Guineában.
Ez volt az első kitörés Nyugat-Afrikában,
Sierra Leone és Libéria határa mellett.
Ijesztő volt, ijesztő mindannyiunknak.
Azt feltételeztük egy ideig,
hogy a Lassa és az Ebola jobban
elterjedt, mint ahogy vélték,
s azt gondoltuk, egy nap
Kenema is sorra kerülhet.
A csapatom azonnal kiszállt,
s csatlakozott dr. Humarr Khan csapatához,
és diagnózisokat állítottunk fel,
hogy érzékeny molekuláris tesztekkel
azonnal jelezzük,
ha az Ebola átjön a határon
Sierra Leone-ba.
Ezt a készültséget már egyszer
felállítottuk a Lassa-vírusra,
ismertük a teendőinket,
kiváló volt a csapat.
Csak eszközöket és helyet
kellett adnunk az Ebola kutatására.
Sajnos, eljött a nap.
2014. május 23.-án egy nőt hoztak be
a kórház szülészetére,
és a csapat elvégezte
a fontos molekuláris teszteket,
és azonosították a Sierra Leone-i
első Eboa-esetet
Kivételes munka eredménye volt.
Azonnal diagnosztizálták az esetet,
hogy a nőt biztonságosan kezeljék,
visszakövessék kapcsolatait
a vírus terjedésének kiderítésére.
Ez megállíthatott volna valamit.
De mire ez a nap elérkezett,
a kór már hónapok óta terjedt.
Több száz esettel már túl tett
az előző járványokon.
Így Sierra Leone-ba
nem egyedi esetként érkezett,
hanem szökőárként.
Együttműködtünk a nemzetközi közösséggel,
az Egészségügyi Minisztériummal,
Kenemával, foglalkoztunk az esetekkel,
mert a következő héten 31 lett,
utána 92, utána 147 eset,
mindenki Kenemába jött,
az egyetlen helyre Sierra Leone-ban,
ahol tudtak foglalkozni vele.
Éjjel-nappal dolgoztunk,
hogy minden tőlünk telhetőt megtegyünk,
próbáltunk segíteni az embereknek,
próbáltuk a figyelmet felkelteni,
de még nagyon egyszerű dolgot is tettünk.
A vérmintát,
amelyből az Ebolát kimutattuk,
persze kidobhatjuk.
Egy másik lehetőség,
hogy vegyszerrel hatástalanítjuk,
és bedobozolva
az óceán túlpartjára küldjük.
És ezt választottuk.
Átküldtük bostoni csapatomnak.
Nap mint nap folyamatosan,
váltásokban dolgoztunk,
gyorsan kimutattuk az Ebola 99 genomját.
A vírus genomjának modellje.
Mindenkinek van genomja.
Mindent elmond a felépítésünkről,
sok információt tartalmaz.
Az ilyen munka eredménye
egyszerű, de jelentős.
Gyakorlatilag 99 féle
különböző vírust láthattunk.
Összehasonlítottuk,
és azt vettük észre,
hogy a három genommal összevetve,
amelyek korábban Guineából származtak
kimutathatjuk, hogy a járvány Guineából
indult hónapokkal ezelőtt,
emberi populációból,
onnan emberről emberre terjedt.
Ez nagyon fontos,
amikor ki kell találni,
hogy lehet közbelépni,
de ennél is fontosabb
a kapcsolat követése.
Láthattuk, hogy a vírus,
ahogy emberről emberre terjed
mutációkat szenved.
Minden ilyen mutáció fontos,
mert a diagnózisok felállítása,
az oltások, az alkalmazott kezelések,
mind a genom e szekvenciája
alapján történik.
Ez az alap.
A világ egészségügyi szakértőinek
kellett reagálniuk,
fejleszteniük,
és átgondolniuk addigi tevékenységüket.
De a tudomány így működik:
adott helyzetemben
voltak információim,
és dolgozhattam volna
elkülönülten hónapokig,
hogy alaposan, figyelmesen
elemezzem az adatokat,
hogy leadjam a tanulmányom közzétételre,
átmenjen pár átnézésen,
végül, mikor megjelenik,
akkor az információ közölhető.
Így működik a status-quo.
De nekünk ez nem felelt volna meg, igaz?
Barátaim voltak a frontvonalban,
tudatában voltam,
hogy segítségre van szükségünk
sok segítségre.
Ezért az első lépésünk az volt,
amint a szekvenálások kijöttek a gépből,
online közzétettük őket.
Az információt közzétettük,
és azt mondtuk: "Segítsetek!"
És megjött a segítség.
Hamarabb, mint gondoltuk,
megkerestek a világ minden részéből,
a közzétett információtól meglepetten.
Egyesek a világ nagy víruskutatói közül
hirtelen mellénk álltak.
Együtt dolgoztunk virtuális formában,
megosztottunk, hívtuk egymást,
kommunikáltunk,
próbáltuk követni a vírust percről percre,
hogy rájöjjünk, miként állíthatnánk meg.
Sokféleképpen lehet létrehozni
ilyen közösségeket.
Mind – főleg, amikor a járvány
világméreteket kezdett ölteni –,
tanulni szerettek volna,
részt venni, hozzájárulni.
Mindenki szerepet kért.
Az emberi erőforrás mértéke megdöbbentő,
és az internet mindenkit összeköt.
Ahelyett hogy féltünk volna egymástól,
azt mondtuk: "Tegyük ezt!
Dolgozzunk együtt, valósítsuk meg ezt!"
A gond az, hogy az információ,
amihez guglizással hozzáférünk,
túl kevés ahhoz képest,
amennyire szükségünk van.
Sok lehetőség elesik emiatt.
A járvány kezdetén Kenemában
106 páciensünk volt,
és közzétettük az információt.
106 esetből ki tudtuk mutatni laborunkban,
hogy a számítógép megtanítható
a páciens Ebola-kockázatának megadására,
majdnem 100%-os pontossággal.
Alkalmazást alkottunk erre
a területi egészségügyi gondozók számára.
A 106 nem elég szignifikáns,
megalapozott következtetésekhez.
Még vártunk közzétételre adatokat.
De adatok csak nem jöttek.
Vártunk, türelmetlenül,
inkább magunkban, mint együttműködve.
Ezt nem fogadhatjuk el.
Igaz? Önök sem fogadnák el.
Életek forognak kockán.
Tulajdonképpen
sok életet elveszett, sok gondozó,
köztük drága kollégáim is,
öt kollégám: Mbalu Fonnie, Alex Moigboi,
dr. Humarr Khan, Alice Kovoma
és Mohamed Fullah.
Ők csak öt a sok gondozó közül
Kenemából és vidékről,
akik meghaltak, míg a világ várt,
és mi mind dolgoztunk
csendben, külön-külön.
Az Ebolát mint az emberiség
minden fenyegetését
bizalmatlanság, zavarodottság
és széttagoltság táplálja.
Mikor falakat emelünk magunk közé,
és egymás ellen harcolunk,
akkor a vírus győz.
A többi fenyegetéssel ellentétben
az Ebolát illetően
mind egy cipőben járunk.
Együtt vagyunk ebben a harcban.
Valakitől hamarosan elkaphatjuk az Ebolát.
Itt ugyanazok a gyengeségeink,
ugyanazok az erősségeink,
ugyanazok a félelmeink és reményeink.
Remélem, örömmel működünk együtt.
Volt tanítványom
könyvet olvasott Sierra Leone-ról,
és felfedezte, hogy a "Kenema" szó,
a kórház neve és városé,
ahol Sierra Leone-ban dolgozunk,
a mende szóból ered, melynek jelentése:
"tiszta, átlátszó, mint a folyó,
és nyitott látvány a közösségnek."
Ez valóban alapvető volt nekünk,
mert ennek tudatában
mindig azt éreztük,
hogy Kenemában,
ahol dolgoztunk az egyének érdekében,
nyitottak kellett legyünk, közlékenyek,
és együtt kellett dolgozzunk.
Ezt kell tegyük.
Ez a követelmény tőlünk és másoktól:
legyünk nyitottak egymás iránt,
mikor kitör a járvány,
harcoljunk együtt.
Ez nem az első Ebola-járvány,
és nem is az utolsó.
Sok lappangó mikróba van,
mint a Lassa-vírus és mások.
Legközelebb
egy metropolisban vagy itt történhet meg.
Terjedhet levegőben.
Az is lehet, hogy épp
szándékosan terjesztik.
Tudom, hogy ijesztően hangzik,
megértem, de azt is tudom,
ezt a tapasztalat mutatja,
hogy van technológia és kapacitás
legyőzni
és uralni a vírusokat.
Ezt csak együtt tudjuk megtenni
és örömmel.
Dr. Kahn emlékére
és mindazokéra, akik a frontvonalban
feláldozták magukat
az értünk folytatott harcban,
Gondoljunk rájuk mindig ebben a harcban!
Ne hagyjuk, hogy a világot
egy vírus rombolása határozza meg,
hanem milliárd szív és elme világítsa be,
melyek együttműködnek.
Köszönöm.
(Taps)