A Yale Alumni Magazine egyik cikke leírta Clyde Murphy történetét, egy fekete férfiét, aki az 1970-es évfolyamra járt. Clyde élete sikertörténet volt. A Yale elvégzése után a Columbián szerzett jogi képesítést A következő 30 évben Amerika egyik legjobb polgári jogi ügyvédjének számított. Nagyszerű férj és apa volt. De sikerei ellenére, amelyeket mind szakmájában, mind magánéletében magáénak mondhatott, Clyde története szomorú véget ért. 2010-ben, 62 éves korában tüdőembólia következtében elhunyt. Clyde esete nem egyedi. Számos évfolyamtársa a Yale-ről szintén fiatalon halt meg. Csakugyan, a cikk megírta, hogy a Yale elvégzése után 41 évvel az 1970-es évfolyam fekete bőrű diákjainak halálozási aránya háromszor magasabb volt, mint az évfolyam átlagos diákjaié. Ez megdöbbentő. Amerika az utóbbi időben tartós dobpergésre ébredt, de kiderült, hogy rendőrök lőnek le fegyvertelen fekete férfiakat. Még ennél is megdöbbentőbb, hogy az USA-ban hétpercenként hal meg időnek előtte egy fekete bőrű személy. Azaz több mint 200 fekete ember hal meg minden áldott nap, bár nem kellene, ha a feketék és fehérek egészségi állapota nem különbözne. Az utóbbi 25 évben feladatomnak tekintettem, hogy megértsem, miért számít ennyire a faj az egészség szempontjából. Pályafutásom kezdetén sokan úgy hitték, hogy az ok egyszerűen a faji hovatartozás okozta különbség .a jövedelemben s az iskolázottságban. Rájöttem, hogy bár a gazdasági helyzet összefügg az egészséggel, de annál többről van szó. Pl., ha megnézzük a 25 évesek életkilátásait, kiderül, hogy ekkor már ötéves eltérés van feketék és fehérek között. Az iskolázottságbeli különbség fehérek és feketék között még ennél is nagyobb. Az oktatás minden szintjén az azonos korú fehérek tovább élnek. A középiskolából kimaradt fehérek 3-4 évvel tovább élnek a fekete kimaradtaknál, és a különbség még nagyobb az egyetemet végzettek esetén. De a legmeglepőbb, hogy a középiskolát végzett fehérek tovább élnek a legalább egyetemet végzett feketéknél. Miért hat a faj ilyen alapvetően az egészségre? Az iskolázottságon és a jövedelmen kívül minek van még szerepe? Az 1990-es évek elején a fekete Amerika egészségi állapotáról szóló könyvről írtam kritikát. Meglepett, hogy a könyv 25 fejezete közül majdnem mindegyik állította, hogy a rasszizmus árt a feketék egészségének. Minden kutató azt állította, hogy a rasszizmus károsan ható tényező a feketék esetében. de bizonyítékot nem említettek. Ez nem elégített ki. Pár hónappal később egy washingtoni konferencián adtam elő, s azt mondtam, hogy a kutatások kiemelt céljának azt tartom, hogy dokumentáljuk, miként hat a rasszizmus az egészségre. Egy fehér úr a hallgatóságból azt mondta: abban ugyan egyetért velem, hogy a rasszizmus fontos, de a rasszizmus nem mérhető tényező. "Az önbecsülést mérjük – mondtam –, és nem látom be, miért ne mérhetnénk a rasszizmus hatását, ha beleadunk apait-anyait. Úgyhogy én beleadtam apait-anyait, és három skálát dolgoztam ki. Az első a diszkriminációs tapasztalatot mérte, pl. a jogtalan kirúgást, a jogtalan rendőri intézkedést. De a diszkrimináció csekélyebb s körmönfontabb esetekben is előfordul. Ezért a második skála, a mindennapi diszkrimináció skálája, kilenc adatot tartalmaz, pl. hogy valakivel udvariatlanabbul bántak, étteremben vagy boltban rosszabbul szolgálták ki, valaki úgy tett, mintha félnie kellene a feketéktől. E skála azt méri, hogyan foszlik szét idővel a társadalom által értéktelennek tartottak méltósága és tisztelete. A kutatás kimutatta a diszkrimináció magasabb szintje s a különféle betegségek kockázata közti kapcsolatot; pl. a magas vérnyomást, az elhízást, emlőrákot, szívbetegséget, sőt még az időnek előtti elhalálozást. Meglepő, hogy némely hatás igen fiatal korban kimutatható. Fiatal tizenévesek körében végzett vizsgálat kimutatta, hogy a tizenéves korukban erősebb diszkriminációt tapasztaltaknak magasabb volt a stresszhormon-szintjük. magasabb volt a vérnyomásuk és a testsúlyuk húszéves korukban. Azonban a diszkrimináció okozta stressz csak az egyik tényező. A diszkrimináció és a rasszizmus az egészségre más alapvető módon is hatást gyakorol. Pl. van diszkrimináció a gyógyításban is. 1999-ben a National Academy of Medicine nevű civil szervezet fölkért, hogy vegyek részt egy bizottságban, amely tudományosan bizonyította, hogy a feketék és más kisebbségek rosszabb minőségű gyógyításban részesülnek, mint a fehérek. Ez mindenfajta kezelésre igaz, a legegyszerűbbektől kezdve a technológiailag legbonyolultabbakig. Az egyik magyarázat az ún. rejtett elfogultság avagy a tudattalan diszkrimináció jelensége. Szociálpszichológusok több évtizedes kutatása rámutat, hogy ha valaki negatív sztereotípiát táplál tudatalattijában valamely csoporttal szemben, a csoport egyik tagjával találkozva diszkriminálni fogja azt a személyt. Másként fog vele bánni. Ez tudattalan, automatikus folyamat. Ez nehezen megfogható, de mindennapi folyamat, s még a legjobb szándékúak körében is előfordul. De minél mélyebbre hatoltam a rasszizmus egészségre gyakorolt hatásában, a hatások annál alattomosabbá váltak. Létezik intézményi diszkrimináció, amely szociális intézmények gyakorlatában létezik. Faj szerinti lakóhelyi szegregáció, amely ahhoz vezetett, hogy feketék s fehérek egészen máshol laknak; ez az intézményi rasszizmus klasszikus példája. Amerika egyik legjobban titkolt ténye, hogy az intézményi szegregáció mennyire rejtett forrása az USA-ban a faji egyenlőtlenségnek. Amerikában az oktatáshoz, a munkához, a lakáshoz, sőt még a gyógyításhoz való hozzájutást a faji hovatartozás határozza meg. Az USA 171 legnagyobb városát felölelő tanulmány arra jutott, hogy nincs egyetlen város sem, amelyben a fehérek a feketékkel azonos körülmények között élnének, és a fehérek legrosszabb városi környezete is lényegesen jobb, mint a fekete közösségek átlagos helyzete. Egy másik kutatás kimutatta, hogy ha statisztikailag kiküszöböljük a lakóhelyi szegregációt, teljesen eltűnik a feketék s fehérek közti jövedelemkülönbség, munkanélküliségi s iskolázottsági különbség, és 2/3-dal csökken az egyedülálló anyák számát tekintve a köztük lévő különbség, amelyeket a szegregáció okozott. Azt is megtudtam, hogy kultúránkban az intézményi s az egyéni diszkrimináció milyen negatív sztereotípiát és képet fest s tart fenn a feketékről. Kutatók adatbázist állítottak össze, amely tartalmazza a könyveket, folyóiratokat és cikkeket, amelyeket életük során az egyetemi végzettségű átlagos amerikaiak olvasnak. Az adatbázisból kiderül, hogy az amerikaiak milyen szavakat társítanak neveltetésük során. Amikor a fekete szó megjelenik az amerikai kultúrában, ugyan mi társul hozzá? Szegény, erőszakos, vallásos, lusta, jókedvű, veszélyes. A fehér említésekor a gyakran hozzá társuló a gazdag, haladó gondolkodású, konvencionális, makacs, sikeres, művelt. Amikor egy rendőr túlreagálja egy fegyvertelen fekete férfi tettét, és erőszakosnak s veszélyesnek minősíti, nem eleve elvetemült zsaruval van dolgunk. Csupán azt látjuk, ahogy egy átlag amerikai viselkedése visszatükrözi, aminek ki volt téve a jelen társadalomban átélt neveltetése során. Saját tapasztalatomból mondom: meggyőződésem, hogy a fajnak nem szükségszerűen kell sorsunkat eldöntenie. A karib-tengeri Saint Lucia szigetéről vándoroltam be az Egyesült Államokba az 1970-es évek végén egyetemi tanulmányok céljából, és az eltelt 40 év alatt sikeres voltam. A családom támogatott, szorgalmasan dolgoztam, Sikeres voltam. De nekem többet kellett nyújtanom a sikerhez. A Michigani Egyetemtől kisebbségi ösztöndíjat kaptam. Igen, én vagyok a pozitív diszkrimináció. Pozitív diszkrimináció nélkül nem lennék itt. De az utóbbi 40 évben a fekete Amerika nálam kevésbé sikeres. 1978-ban az USA fekete háztartásai 59 centet kerestek a fehérek minden egydolláros bevételéhez képest. 2015-ben a fekete családok még mindig 59 centet keresnek a fehér családok egydollárnyi bevételéhez képest, és a faji különbség vagyoni helyzetükben még megdöbbentőbb. A fehérek egydollárnyi vagyonához képest a fekete családok hat centet, a latinok hetet mondhatnak magukénak. Tény, hogy a rasszizmus valóban torz rendszert eredményez, amely az USA-ban rendszerszerűen hoz hátrányba bizonyos faji csoportokat. Platón mondását idézve: semmi sem annyira tisztességtelen, mint különböző emberek egyforma kezelése. Ezért szenteltem magam és munkámat a rasszizmus megszüntetésének. Mélységes elégedettséggel tölt el, hogy olyanok vállán állok, akik föláldozták még életüket is, hogy kitárják a kaput, amelyen én áthaladtam. Gondoskodni akarok róla, hogy a kapuk tárva maradjanak, hogy bárki áthaladhasson rajtuk. Robert Kennedy azt mondta: "Amikor egy férfi – vagy egy nő – teszem hozzá – kiáll egy eszméért, vagy mások sorsának jobbításáért cselekszik, vagy szembeszáll az igazságtalansággal, a remény patakocskáját hozza létre, és a patakocskák folyóvá dagadnak, amely a legerősebb falat vagy ellenállást és zsarnokságot is elsöpörheti." Ma optimista vagyok, mert egész Amerikában a remény patakocskáit láttam. A Bostoni Egészségház gyógyító csapata jogászokkal egészült ki, hogy az orvosok javíthassák pácienseik egészségi állapotát, mert a jogászok a betegek nem egészségi ügyeivel foglalkoznak. A Loma Linda Egyetem különleges kart hozott létre a közeli San Bernardinóban, hogy a kezelések mellé szakmát tanulhassanak és gyakorlatot szerezhessenek a túlnyomórészt kis jövedelmű, kisebbséghez tartozó páciensek; s így meglegyen a szakértelmük, hogy rendes munkát vállalhassanak. Az észak-karolinai Chapel Hillben az "Írás-olvasás projekt" megoldotta, hogyan lehet csökkenteni a 30-as éveik közepén járó feketék szívbetegségének kockázatát jó minőségű napi gondozással a gyerek születésétől ötéves koráig. A napközi otthonok szerte az USA-ban, Wintley Phipps US Dream Academy-ája révén megszakítja a szabadságvesztés ciklusát, hogy jó minőségű oktatásról és felügyeletről gondoskodik a rabok gyerekeinek, és az iskolában lemaradóknak. Az alabamai Huntsville-ben az Oakwood Egyetem, amely történelmileg fekete intézmény, megmutatja, hogyan javíthatjuk fekete férfiak egészségét egészségfölméréssel kiegészítve a jelentkezők tájékoztatását, és a diákok megkapják a kellő eszközt, hogy egészségükért jól döntsenek, és évente követik állapotukat, hogy figyelemmel kísérjék a változást. A georgiai Atlantában a Purpose Built Communities kiküszöbölte a szegregáció negatív hatását, mert átváltoztatta a bűnnel fertőzött, drogos környék bérlakás-projektjét különböző jövedelműek lakásoázisává, amelyben eredményesen lehet tanulni, mindenki jól érzi magát, és nincs munkanélküliség. Végül, létezik a Devine-féle megoldás. Patricia Devine professzor a Wisconsini Egyetemről megmutatta, hogyan küzdhetünk nyílt sisakkal rejtett elfogultságunk ellen, és miként mérsékelhetjük. Bármelyikünk lehet a remény patakocskája. E munka nem lesz mindig könnyű, de Thurgood Marshall legfelsőbb bírósági bíró megjegyezte: "Küzdenünk kell, Küzdenünk kell a közömbösség ellen, Küzdenünk kell a fásultság ellen, Küzdenünk kell a gyűlölet és a bizalmatlanság ellen. Küzdenünk kell, mert Amerika többre hivatott, mert Amerikának nincs más választása, mint hogy jobban csinálja," Köszönöm. (Taps)