Sok egyest és nullát látnak. Ezt bináris információnak hívjuk. Ez a számítógépek nyelve. Így tárolják az információt. Így gondolkodnak a számítógépek. Ezt használják a számítógépek mindenhez, amit csinálnak. Kiberbiztonsági kutató vagyok. Az a munkám, hogy ebből az infóból valami értelmeset hozzak ki, s megértsem, mit jelentenek az egyesek és nullák. Pechemre nemcsak beszélünk a képernyőn látható egyesekről és nullákról. Nemcsak pár oldalnyi egyesről és nulláról beszélünk. Sok-sok milliárdnyi egyesről és nulláról beszélünk, többről, mint amennyi ésszel fölfogható. Bármennyire izgalmasnak hangozzék is, mikor a kibertérrel kezdtem foglalkozni (Nevetés) — nem voltam benne biztos, hogy ezek vizsgálatával akarok hátralévő életemben bíbelődni. Az én fejemben a kiber azt jelentette, hogy távol tartsam a vírusokat a nagyi gépétől, hogy a Myspace-oldalakat ne lehessen föltörni, s lehet, hogy egy szép napon elérem, hogy valaki hitelkártyájáról az infót ne tudják lelopni. Bár ezek fontos dolgok, de nem ezzel akartam tölteni az életemet. Védelmi megbízatásom első félórája után hamar rájöttem, hogy a számítástechnikai elképzeléseim nem valósulnak meg. Nemzetbiztonsági szempontból a nagyi gépének megvédése a vírusoktól meglepő módon hátra lett sorolva. Az oka, hogy a számítástechnika sokkal több, mint bármely más dolog. A számítástechnika életünk része, mert a számítógép is életünk része, még ha nincs is gépünk. Számítógép szabályoz mindent a kocsinkban, a GPS-től a légzsákig. A mobilunkat is vezérli, így hívhatjuk a 911-et, és kapcsolhatnak valakit. Országunk teljes infrastruktúráját szabályozzák. Ezért van villamos áramunk, fűtésünk, tiszta vizünk, táplálékunk. Gépek vezérlik a katonai berendezéseket, a rakétasilóktól a műholdakig és a nukleáris védelmi hálózatokig. Mindezt a számítógépek teszik lehetővé, s ezért a számítástechnika miatt ha valami elromlik, a számítástechnika teszi őket használhatatlanná. De itt jövök én. Munkám zömét ezek védelme teszi ki, hogy minden működjön, de néha valami semlegesítése is hozzátartozik, mert a számítástechnikához nemcsak a védelem, hanem a támadás is hozzátartozik. Olyan korba lépünk, amelyben számítógépes fegyverek vannak. A számítógépes támadás lehetősége annyira széleskörű, hogy a háború új területének számít. Háború. Ez nem szükségképpen rossz. Egyrészt, ez teljesen új frontot jelent, ahol meg kell védenünk magunkat, de másrészt ez azt jelenti, hogy teljesen új módon támadhatunk s fékezhetjük meg a rossz szándékúakat, hogy ne művelhessenek gonosz dolgokat. Nézzük ezt a teljesen elméleti példát. Tegyük föl, hogy egy terrorista házat akar robbantani, és ezt gyakran meg akarja ismételni. Persze nem akar a leomló házban lenni. Mobilt fog használni távirányítású gyújtószerkezetként. Eddig az egyetlen eszköz a terrorista megállítására a golyózápor és az autós üldözés volt. De ma már nem biztos, hogy ez így van. Ma már megállíthatjuk egy gombnyomással, innen több ezer kilométerre. Mert még ha nem tudja is a terrorista: mikor mobilozni akar, belépett a számítástechnika birodalmába. Egy ügyes számítógépes támadással betörhetünk a mobiljába, kikapcsolhatjuk a túlfeszültség-védelmet, s az akku túlhevül és fölrobban. Volt-nincs mobil, nincs gyutacs, lehet, hogy a terrorista sincs többé. Egy gombnyomásra, több ezer kilométerről. Hogyan? Vissza kell térnünk az egyesekhez és nullákhoz. A telefont bináris információ vezérli, s ha helyesen használjuk, fölrobbanthatja a mobilt. Ha ebből a szemszögből nézzük a számítástechnikát, akkor életünket bináris infóval tölteni elég érdekesnek látszik. De az a bökkenő, hogy ez nehéz, elég nehéz foglalatosság. Miért? Gondolják végig, mi minden van a mobiljukban. Fényképek, zene, címek, telefonszámok, emailek, és talán vagy 500 alkalmazás, amelyeket soha az életben nem használtak, és a háttérben a szoftver, a kód, a telefonvezérlő program, s valahol benne megbújik egy pici rész, amely az akkut vezérli. Pont az kell nekünk. Az egészből csak egy pár egyes és nulla, de ezek össze vannak kutyulva. A számítástechnikában ezt "tű a kazalnyi tű között"-nek hívjuk, mert mindegyik nagyban hasonlít a többire. Egy lényeges részt keresek, de az bele van keveredve az egészbe. Hagyjuk ezt az elméleti helyzetet, hogy fölrobbantjuk a terrorista mobilját, s nézzük, mi történt velem. Mindegy, mit kell csinálnom, a munkám mindig a bináris infó böngészésével kezdődik, mindig a lényeges részt keresem, hogy azzal kezdjek valamit. Ezúttal egy nagyon ravasz, nagyon high-tech kódot kerestem, tudtam, hogy feltörhetem, de valahol a milliárdnyi egyes és nulla közé volt elásva. Pechemre, nem tudtam, hogy pontosan mit is keressek. Nem tudtam, hogyan kell kinéznie, ami megnehezítette a keresést. Ilyenkor meg kell figyelnem a különféle részleteket a bináris infóban, megkísérlem megfejteni őket, hogy lássam, ezt keresem-e. Egy idő után azt hittem, megtaláltam, amit kellett. Azt hittem, talán ez az. Úgy tűnt: talán, de nem voltam biztos. Nem értettem, mit jelentenek az egyesek és nullák. Egy csomó időt töltöttem azzal, hogy összeálljon az egész, de nem pártolt mellém a szerencse, végül úgy döntöttem, átböngészem az egészet, bejövök a hétvégén, s addig nem megyek haza, amíg meg nem fejtem. Így is tettem. Bementem szombat reggel, és 10 óra alatt megvoltak a kirakó darabjai. Csak az összerakás nem ment. Nem tudtam, mit jelentenek az egyesek és a nullák. A 15. órában kezdtem kapiskálni, mi van előttem, de szörnyű gyanúm támadt: ami előttem van, annak semmi köze a keresett dologhoz. 20 óra telt el, és a dolgok nagyon lassan kezdtek összeállni, — (Nevetés) — de az volt az érzésem, hogy tévúton járok, de nem akartam föladni. A 30. óra után rájöttem, hogy igazam volt: nem azt keresem, ami előttem van. 30 órát töltöttem egyesek és nullák összeillesztésével, s egy cica rajzolódott ki belőlük. (Nevetés) 30 órát fecséreltem el az életemből a cicára, amelynek semmi köze sem volt a megoldandó feladathoz. Bosszús és kimerült voltam. A laborban töltött 30 óra után szörnyű szagot áraszthattam. De ahelyett, hogy hazaindultam és lapoztam volna, elgondolkoztam: mit csináltam rosszul? Hogy követhettem el ilyen ostoba hibát? Elég jó vagyok ezekben. Ezzel keresem a kenyerem. Mi történt? Mikor az ember az infót nézi, könnyű utat téveszteni. Gyakran a fától nem látjuk az erdőt. Könnyű belezavarodni a feladatba, és rengeteg időt elvesztegetni tévúton járva. De jött a megvilágosodás. Az első naptól kezdve helytelenül szemléltük az adatokat. A gép egyesekben és nullákban gondolkozik. Mi nem így gondolkodunk, de próbáltuk agyunkkal jobban alkalmazkodni a gép gondolkodásához, hogy megérthessük az infót. Agyunkat akarjuk a feladathoz igazítani, ehelyett a feladatot kellett volna az agyunkhoz, mert bár agyunk nagy kapacitású nagy mennyiségű infó elemzésekor, de nem így. Mi lenne, ha megnyithatnánk agyunk kapacitását az infó kellő alakra hozásával? Fejemben e gondolatokkal a pincelaboromból hazafutottam az otthoni pincelaboromba, amely majdnem ugyanúgy néz ki. A lényegi különbség, hogy a munkában köröttem informatikai dolgok vannak, s pont ez a zavaró. Otthon köröttem az van, amiből tanultam. Átnyálaztam minden föllelhető könyvet, átgondoltam a szóba jöhető ötleteket, hogy a feladatot átfogalmazzam. A kérdés az volt: mivé fogalmazzam át? Mit hajt végre agyunk egészen természetesen, amit ki tudunk használni? A válaszom: a látás. Számtalan lehetőségünk van a képi infó elemzésére. Társíthatjuk a színátmeneteket, jelzőmozzanatokat, más jeleket a köröttünk lévő világ képbe írásához. Ez elképesztő. Ha módot találunk rá, hogy e bináris mintázatokat képi jelekké írjuk át, feltárhatjuk agyunk erejét a feladat kidolgozására. Néztem a bináris infót, s kíváncsi voltam: mit teszek, mikor majd ilyet látok? Elsősorban arra keresem a választ, s ez az első kérdés: Mi a csuda ez? Nem érdekel, mit művel, hogyan működik. Csak az érdekel: mi ez? Úgy tudok rájönni, hogy nagyobb egységeket veszek, a bináris infó egymás utáni egységeit, és megfigyelem a kapcsolatukat. Mikor elég ilyen részt átnéztem, kezd leesni, miről szól ez az infó. Térjünk vissza a terrorista mobilja fölrobbantásához. Ilyen egy angol nyelvű szöveg bináris kódban. Ilyen a kapcsolatok listája, ha azt vizsgálnám. Elég nehéz elemezni ezen a szinten, de ha a nagyobb bináris egységeket vesszük, amiket meg akarok lelni, és képi alakra akarom őket hozni, a kapcsolatukat átalakítva: pont ez kell nekünk! Ilyen egy angol nyelvű szöveg elvont képi alakban. Hirtelen előttünk áll ugyanaz az infó, de egyesek és nullák helyett most teljesen mást mutat: ezt az alakot rögtön fel tudjuk fogni. Rögtön látható minden mintázat. Pillanatok alatt fölismerem a mintázatokat, de egyesek és nullák alakjában ez órákba vagy napokba telne. Bárki percek alatt megtudhatja, mit jelképeznek a mintázatok, de csak sokévi kiber-tapasztalat birtokában ismeri föl, mik a mintázatban azok az egyesek és a nullák. Ez a részlet kisbetűkből áll, amelyeket kisbetűk követnek a kapcsolati listán belül. Itt meg csak nagybetűk, majd nagybetűk kisbetűk után, aztán fordítva. Ez itt betűköz, ez meg sorváltás. Pillanatok alatt végigmehetünk a bináris infó minden részletén, szemben a másik módszerrel: ott hetekig, hónapokig tartana. Ilyen a mobiljukban lévő egyik kép. De így néz ki képi absztrakcióban. Ilyen a zene, ez meg a képi absztrakciója. Nekem a leglényegesebb: ilyen a mobilban lévő kód. Végtére erre van szükségem. Ez meg a képi absztrakciója. Ha meg tudom találni, fölrobbanthatom a telefont. Hetekig tartana az egyesek és nullák között megtalálni, de nekem másodpercek kérdése az ilyen képi absztrakcióból. Az egyik figyelemre méltó részlet teljesen új módszert kínál az új infó megértésére. Tudom, hogy milyen a bináris alakú angol szöveg, s tudom, milyen a képi absztrakciója, de még soha életemben nem láttam bináris alakú orosz szöveget. Hetekbe telne, hogy rájöjjek, mik azok az egyesek és nullák, de mivel agyunk tüstént fölfogja és fölismeri ezeket a különös mintázatokat a képi absztrakciókban, ezért automatikusan alkalmazzuk őket az új helyzetben. Így néz ki az orosz szöveg képi absztrakció alakjában. Mivel tudom, hogy egy nyelv milyen, más nyelveket is fölismerhetek, még ha ismeretlenek is. Ilyen egy fénykép, ez pedig egy clip art. A mobilon lévő kód meg ilyen, ez pedig a kód a számítógépen. Agyunk úgy fogja föl e mintázatokat, ahogy mi soha, ha csak a nyers egyeseket és nullákat nézzük. De csak éppen belekóstoltunk, mit tehetünk ezzel a módszerrel. Épp csak elkezdtük föltárni agyunk képfeldolgozó kapacitását, Ha ugyanezen elveket 3D-be alakítjuk, teljesen új módszert hozunk létre az infó érzékelésére. Pillanatok alatt bármely mintázatot kiválaszthatjuk, láthatjuk a kereszthivatkozásokat. Látjuk a szöveghez tartozó kockákat. Még a legapróbb képrészleteket is kivehetjük. Egyesek és nullák alakjában ez a művelet heteket vagy hónapokat igényelne, de így rögtön látható képi absztrakció alakjában. Ahogy sorra vesszük őket, és egyre több infót juttatunk belé, kiderül, hogy pillanatok alatt milliárdnyi egyest és nullát dolgozhatunk föl, köszönhetően csupán agyunk mintázatelemző képességének. Ez tényleg jó és hasznos, megmondja, hogy mit látok. Úgyhogy képi mintázatok alapján megtalálhatom a mobilon a kódot. De ez még kevés egy akku fölrobbantásához. Meg kell találnom még az akkuvezérlő-kódot is, s ez ismét a "tű a kazalnyi tű között" esete. Az a kód nagyon hasonlít a rendszerben lévő többi kódra. Így lehet, hogy nem találom meg a vezérlőkódot, amelyre sok minden nagyon hasonlít. Van képernyővezérlő, billentyűvezérlő, mikrofonvezérlő kód, így ha nem is lelem meg az akkuvezérlőt, valamelyiket biztos. A bináris elemzésem következő lépése, hogy megfigyeljem az egymásra hasonlító infókat. Nagyon-nagyon nehéz lenne bináris alakban, de ha átalakítjuk őket képi absztrakcióvá, nem kell a nyers adatokat átböngésznem. Csak annyi kell, hogy rábukkanjak a képre, hogy lássam: hasonló helyen járok. Követem ezeket a hasonló szálakat, mint az elszórt morzsát, s így megtalálom, amit keresek. Tehát ebben a pillanatban megvan az akkuvezérlő kód, de ez még mindig kevés az akku fölrobbantásához. A kirakós utolsó darabja: meg kell értenem, hogy a kód hogyan vezérli az akkut. Ehhez precízen ki kell derítenem a bináris infóban lévő infó nagyon részletes kapcsolódásait. Ez nagyon nehéz, ha csak az egyeseket és a nullákat nézzük. De ha átalakítjuk az infót valóságos képpé, hátradőlhetünk, s a többi már a látókérgünk dolga. Látókérgünk meglel minden fontos mintázatot. Rájön, pontosan hogyan vezérlik ezek az akkut. Pár óra alatt végez vele, a folyamat régen több hónapig tartott volna. Ez mind szép, ha csak elméletileg kell fölrobbantanunk a terrorista mobilját. Rá akarok jönni, működik-e ez a gyakorlatban is. Eljátszadoztam ezzel az ötlettel és a kapott adatokkal. Megint csak megpróbáltam megtalálni a kód egy nagyon egyedi részletét a bináris infó tengerében. Megnéztem, feltételezve, hogy azt keresem, amit kell. De azt láttam, hogy nincs meg a remélt összefüggés a kódban. Nem voltam benne biztos, de egy szintet visszalépve a kódot néztem, láttam, hogy nem hasonlít a többi kódra. Még kódot sem láttam. Tény, hogy meg tudom mondani, hogy ez nem kód. Ez valamilyen kép. Még azt is tudom, hogy ez egy fénykép. Most már tudom, hogy fénykép. Tucatnyi más bináris átalakító módszerem van az infó láthatóvá és érthetővé tételére, ezért ezt az infót pillanatok alatt átfuttathatjuk tucatnyi más bináris átalakító módszeren, hogy megtaláljuk a keresett dolgot. Megint az istenverte cica volt. (Nevetés) Azért, mert képesek voltunk egy nagyon nehéz feladatot átfogalmazni olyanná, amit agyunk természetes módon kezel. Mit jelent ez? A cicáknak azt, hogy nem bújhatnak el az egyesek és a nullák közé. Nekem, hogy nincs több elfecsérelt hétvége. Az informatikának, hogy teljesen új utat találtunk a legképtelenebb feladatok megoldására. Azt jelenti, hogy új fegyverünk van a kiberháború kialakuló hadszíntere számára. Mindannyiunknak pedig azt, hogy a kibermérnökök most elsőként adhatnak választ vészhelyzetben. Ha minden másodperc számít, eszközöket alkottunk a gonosztevők megállítására. Köszönöm. (Taps)