Salaam alaikum.

Üdvözlet Dohában.

Engem azzal bíztak meg, hogy biztosítsam ennek az országnak az élelmet.

A munkám a következő két évre,

hogy megtervezzek egy egész mester tervet,

és a következő 10 évben végrehajtsam

természetesen sok más emberrel együtt.

De először szeretnék egy történetről beszélni, az enyémről,

ennek az országnak a történetéről, ahol most mind itt vannak.

A legtöbbjük ma háromszor étkezett,

és valószínűleg ez után az esemény után fognak.

Milyen volt Katar az 1940-es években?

Körülbelül 11 ezer ember élt itt.

Nem volt víz. Nem volt energia, nem volt olaj, nem voltak kocsik, egyik sem volt.

Az itt élők többsége

vagy a part menti falvakban éltek és halásztak,

vagy nomádok voltak és és kóboroltak mindenfelé, megpróbáltak vizet találni.

Semmi sem létezett abból a csillogásból, amit ma látnak.

Nem voltak olyan városok, amilyeneket ma látnak mint Doha, Dubai, Abu Dhabi, Kuvait vagy Riyadh.

Nem azért, mert nem tudtak városokat fejleszteni.

Az erőforrások nem álltak rendelkezésre a fejlesztéshez.

És ahogy láthatják, a várható élettartam is rövid volt.

A legtöbb ember 50 éves kora körül halt meg.

Lépjünk tovább a második fejezetre: az olaj korszak.

1939-ben fedeztük fel az olajat.

De sajnos ezt nem használtuk ki teljesen kereskedelmileg

egészen a második világháború utánig.

Mi tett az olaj?

Megváltoztatta ennek az országnak az arculatát, ahogyan ennek ma is tanúi lehetnek.

Azokat az embereket, akik a sivatagban kóboroltak

- vizet és élelmet keresve,

hogy gondoskodjanak állataikról - urbanizálta.

Talán furcsának találják,

de az én családomban különböző akcentusok vannak.

Az anyámnak egészen más akcentusa van, mint az apámnak

és mi egy kb. 300 ezer fős lakosság vagyunk ugyanabban az országban.

Most van körülbelül 5 vagy 6 akcentus ebben az országban.

Néhányan az kérdezik: "Hogyhogy? Hogyan történhetett ez?"

Azért mert szétszórva éltünk.

Nem élhettünk koncentrált módon, mert egyszerűen nem voltak meg hozzá az erőforrások.

És amint az erőforrás megérkezett, legyen ez az olaj,

elkezdtük építeni ezeket a különleges technológiákat

és összehoztuk az embereket mert koncentrációra volt szükségünk.

Az emberek megismerték egymást.

És rájöttünk, hogy vannak különbségek az akcentusokban.

Ez a második fejezet: az olaj korszak.

Nézzük meg mi van ma.

Ez a várossziluett amit a legtöbben ismernek Doha-ról.

Mekkora a lakosság ma?

1,7 millió ember.

Kevesebb mint 60 év alatt.

Az átlagos gazdasági növekedés az elmúlt öt évben 15% volt.

A várható élettartam 78 évre emelkedett.

A vízfelhasználás 430 literre.

És ez világszerte a legmagasabbak között van.

Onnan, hogy nem volt semmilyen vizünk

eljutottunk odáig, hogy sok vizet fogyasztunk, többet mint más nemzetek.

Nem tudom, hogy ez a víz hiánya miatti reakció-e.

De mi az érdekes abban a történetben, amit az imént elmondtam?

Az érdekes az, hogy mi folyamatosan fejlődünk

15%-ot minden évben az elmúlt 5 évben víz nélkül.

Ez történelmi jelentőségű. Ilyen soha nem történt korábban a történelemben.

A városok teljesen kiürültek a víz hiánya miatt.

Ez ennek a régiónak a története.

Nemcsak, hogy városokat építünk,

de városokat álmokkal és emberekkel akik azt kívánják, hogy tudósok, orvosok lehessenek.

Építeni egy szép otthont, hozni egy építészt , megtervezni a házam.

Ezek az emberek hajthatatlanok voltak abban, hogy ez egy élhető tér, amikor valójában nem volt az.

De természetesen a technológia használatával.

Brazíliában 1782 milliméter csapadék esik évente.

Katarban 74 milliméter és ilyenek a gazdasági mutatóink.

A kérdés tehát, hogy hogyan.

Hogyan tudtuk ezt túlélni?

Nincs semmilyen vizünk.

Egyszerűen emiatt a gigantikus, mamut gép miatt, amit sótalanítónak hívnak.

Az energia a kulcstényező itt. Megváltoztatott mindent.

Ez az a dolog, amit kipumpálunk a földből, tonnányit égetünk el belőle,

amit valószínűleg mindannyian használtak amikor idejöttek Doha-ba.

Így ez a mi a tavunk, ha meglátják benne.

Ez a mi folyónk.

Így élvezhetik mindannyian a vizet.

Ez a legjobb technológia amit ez a régió valaha használt: a sótalanítás.

Mik a kockázatok?

Sokat aggódnak?

Azt mondanám, talán ha a globális tényekre nézünk,

rájönnek, hogy természetesen nekem is van miért aggódnom.

Növekvő igény van, növekvő lakosság.

Néhány hónappal ezelőtt átléptük a 7 milliárdot.

És ennyi ember ételt is követel.

Az előrejelzések szerint 2050-re elérjük a 9 milliárdot.

Így egy országnak, amelynek nincsen vize

aggódnia kell mi történik a határain túl.

Az étrend is változik.

Magasabbra emelve a szociális-gazdasági szintet,

az étrendjüket is megváltoztatják.

Elkezdtek több húst enni és így tovább, és így tovább.

Másrészt ott van a csökkenő termés

a klímaváltozás miatt és egyéb tényezők miatt.

És így valakinek tényleg meg kell értenie mikor fog a krízis bekövetkezni.

A következő a helyzet most Katarban, azoknak akik nem tudják.

Nekünk csak két napi víztartalékunk van.

Az ételünk 90%-át importáljuk,

és a földjeinknek kevesebb, mint egy százalékát műveljük meg.

A korlátozott számú gazdálkodónk

ki lett lökve a gazdálkodási gyakorlatából

a nyílt piac elve és a nagy verseny behozásának, stb. eredményeképpen.

Így nekünk is szembe kell néznünk a kockázatokkal.

Ezek a kockázatok közvetlenül hatnak ennek az országnak és nemzetnek a fenntarthatóságára és folytonosságára.

A kérdés az, hogy mi a megoldás?

Van-e fenntartható megoldás?

Valójában igen.

Ez a dia technikai dokumentumok több ezer oldalát foglalja össze

melyeken az elmúlt két évben dolgoztunk.

Kezdjük a vízzel.

Mind tudjuk nagyon jól -- megmutattam korábban -- hogy szükségünk van erre az energiára.

Vagyis ha szükségünk van energiára, milyen fajta energiára?

Egy kimerithető energiára? Fosszilis üzemanyagra?

Vagy használhatunk valami mást?

Van összehasonlítható előnyünk az alternatív energia fajtákból?

Gondolom legtöbbjük már rájött, hogy van: 300 napsütötte nap.

És mi ezt a megújuló energiát fogjuk használjuk, hogy előállítsuk a vizet, amire szükségünk van.

Valószínűleg 1800 megawatt napenergiát fogunk használni,

hogy 3,5 millió köbméter vizet állítsunk elő.

És ez sok víz.

Ezt a vizet kapják majd a gazdálkodók,

és képesek lesznek öntözni a növényeiket,

és aztán képesek lesznek ellátni a társadalmat étellel.

De abból a célból, hogy tartsuk a vízszintes vonalat --

mert ezeket a projekteket, ezeket a rendszereket fogjuk szállítani --

arra is szükség van, hogy fejlesszük a függőleges vonalat:

rendszer fenntartás, magas szintű oktatás, kutatás és fejlesztés,

ipar, technológiák, felhasználási technológiák és végül a piac.

De ami mindezt összetartja, ami lehetővé teszi, azok a szabályok, törvények, rendelkezések.

Enélkül semmit sem tudunk csinálni.

Ezért ezeket tervezzük megcsinálni.

Két éven belül remélhetőleg befejezzük ezt a tervet

és végrehajthatjuk.

A célunk az, hogy örök várossá váljunk, csak úgy mint sok másik örök város mint

Isztambul, Róma, London, Párizs, Damaszkusz, Kairó.

Csak 60 évesek vagyunk, de szeretnénk örökké élni

mint egy város, szeretnénk békében élni.

Köszönöm szépen.

Taps