Ha megpróbálnál fizetni valamiért
egy darab papírral,

megtörténhet, hogy gondba ütközöl.

Kivéve persze, ha az a papírdarab
egy százdolláros bankjegy lenne.

De mi teszi ezt a bankjegyet
sokkal érdekesebbé és értékesebbé

más papírdaraboknál?

Végül is, nem sok mindent kezdhetünk vele.

Nem ehető.

Nem építhetünk belőle.

És az elégetése törvénytelen.

Szóval mitől nagy szám?

Természetesen, talán már tudod a választ.

A százdolláros bankjegyet
a kormány nyomtatja,

és hivatalos pénznemnek számít,

míg más papírdarabok nem.

De ettől csak törvényes.

Mitől értékes egy százdolláros bankjegy,

másrészről pedig mennyi van
forgalomban belőlük?

A történelem során a legtöbb pénznem,
beleértve az amerikai dollárt is,

értékes árucikkhez kapcsolódott,

és a forgalomban lévő mennyisége

az adott kormány 
arany- és ezüst-tartalékától függött.

De miután az USA 1971-ben
megszüntette ezt a rendszert,

a dollár lett az ún.
beválthatatlan papírpénz.

Ez azt jelenti, hogy nem kapcsolódik 
külső erőforráshoz,

pusztán a kormány
politikájára hagyatkozik,

amely eldönti, 
hogy mennyi pénzt nyomtasson.

Kormányunk melyik ága
határozza meg az irányvonalat?

A végrehajtói, a törvényhozói vagy bírói?

A meglepő válasz: a fentiek egyike sem!

A monetáris politikát a független 
Szövetségi Tartalék Rendszer

vagy más néven Fed írja elő,

amelyet 12 regionális bank alkot
az ország nagyobb városaiban.

Kormányzótanácsa,

amelyet az elnök jelöl ki
a Szenátus jóváhagyásával,

a Kongresszusnak felel,

és a Fed összes profitja
az amerikai államkincstárba kerül.

Hogy ne befolyásolják a Fed-et

a napi politika viszontagságai,

egyetlen hatalmi ág sem gyakorol fölötte
közvetlen irányítást.

Miért nem nyomtat a Fed korlátlanul
százdolláros bankjegyeket,

hogy mindenkit gazdaggá tegyen?

Mert akkor a bankjegyek
nem érnének semmit.

Gondolkodj el a pénz célján,

amely az, hogy árukra 
és szolgáltatásokra cseréljük.

Ha a forgalomban lévő teljes pénzmennyiség
gyorsabban növekszik,

mint a gazdaságban az áruk
és szolgáltatások teljes értéke,

akkor minden egyes bankóért

ugyanabból kevesebbet tudnánk venni,
mint azelőtt.

Ezt inflációnak nevezzük.

Másrészről,

ha a pénzkészlet nem változik,

és több árut és szolgáltatást
állítanak elő,

minden egyes dollár értéke növekedni fog

a deflációnak nevezett folyamatban.

Melyik a rosszabb?

A túl magas infláció azt jelenti,

hogy a pénztárcádban a pénz
holnap már kevesebbet ér,

amely arra késztet, hogy azonnal elköltsd.

Bár ez serkentené az üzleti tevékenységet,
de ösztönözné a túlfogyasztást is,

vagy áruk, mint pl. az élelmiszer
vagy üzemanyag felhalmozását,

ami miatt növekednének az árak,

és fogyasztói hiányhoz
és még nagyobb inflációhoz vezetne.

De a defláció esetében 
az emberek meg akarják tartani a pénzüket,

és a fogyasztói kiadások csökkenése

az üzleti nyereség
csökkenését eredményezi,

ez munkanélküliséget
és további kiadások csökkenését okozza,

amely következtében a gazdaság zsugorodik.

A legtöbb közgazdász úgy véli,
hogy bármelyikből a túl sok veszélyes,

de kis, egyenletes inflációra szükség van
a gazdasági növekedés ösztönzése miatt.

A Fed rengeteg gazdasági adatot használ,

hogy eldöntse, mennyi pénzt
kell forgalomban tartania;

beleértve a korábbi inflációs arányokat,

nemzetközi trendeket
és a munkanélküliségi rátát.

Mint Aranyfürtöcske történetében,

pontosan el kell találnia a számokat

a növekedés serkentésére
és a foglalkoztatottság megőrzésére,

anélkül hogy az infláció
elérje a zavaró szintet.

A Fed nemcsak a pénztárcádban lévő
papír értékét határozza meg,

hanem az állásszerzési
és -megtartási esélyeidet is,

ahol a pénzt megkeresed.